Az Arsenal kettős győzelemmel jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Real Madrid ellen. A Real Madrid jobbhátvédje, Dani Carvajal sérülés miatt nem léphetett pályára a Santiago Bernabéu Stadionban rendezett visszavágón sem, a feszültségét pedig a londoniak szélsőjén, Bukayo Sakán próbálta meg levezetni a félidőben. A Marca beszámolója szerint Carvajal nemtetszésének adott hangot Saka tizenegyesével kapcsoltban.
Az Eb-ezüstérmes angol válogatott játékos előbb mosolyogva fogadta Carcajal szavait, majd összetűzésbe keveredtek, ugyanis Carvajal megragadta hátulról Saka nyakát, ami látszólag feldühítette az Arsenal támadóját, majd lökdösődni kezdtek, míg az Asenal másik játékosa, Ben White közbe nem avatkozott.
Sajtóhírek szerint Carvajal súlyos árat is fizethet a megmozdulásáért, ugyanis Carvajal vendégként volt jelen a szerdai mérkőzésen, és nem a keret tagjaként, így nem tartózkodhatott volna a játékoskijárónál. Mivel ezzel megsértette az UEFA szabályzatát, könnyen lehet, hogy a nemzetközi szövetség eltiltással fogja sújtani.
A szankció nem lenne példátlan, ugyanis 2014-es BL-döntőn a Real Madrid egykori középpályása, Xabi Alonso szintén leugrott a lelátóról és beszaladt, hogy együtt ünnepeljen a társakkal. A világ- és kétszeres Eb-győztes spanyolnak emiatt ki kellett hagynia a Sevilla elleni európai Szuperkupa-döntőt.
AzAS információi szerint azonban Carvajal ennél jóval hosszabb, négymeccses eltiltásra is számíthat. Mindezt a lap azzal magyarázza, hogy az UEFA fegyelmi szabályzata egymeccses eltiltással bünteti, ha olyan játékos tartózkodik a pálya közvetlen környezetében, akit nem neveztek az adott meccsre, továbbá „három mérkőzésre szóló eltiltás járhat egy másik játékos, vagy a mérkőzésen jelenlévő személy megtámadásáért”.
Ha Carvajal valóban négy meccses büntetést kap az UEFA-tól, úgy a BL-alapszakasz felét ki kellene hagynia, vagyis november végén, december elején léphetne először pályára a sorozatban.