Vágólapra másolva!
Jamie Carragher sokadszor is komoly kritikával illette a Liverpoolban focizó magyar játékos teljesítményét. Szoboszlai Dominik a korábbi védő szerint el is igazolhatna a csapattól.

A Liverpoolnak már csak egy pontra van szüksége, hogy biztosan bajnok legyen a Premier League-ben, ennek ellenére a csapat korábbi játékosa, Jamie Carragher szerint több helyen is javulhat még a Vörösök játéka, a korábbi védő szerint Szoboszlai Dominiknak is van még hova fejlődnie. Jamie Carragher a The Overlap vendége volt, aminek a korábbi manchesteri focista, Gary Neville a házigazdája, itt került szóba a Liverpool és Szoboszlai. Carragher több posztot is bedobott, ahol javulhatna a Liverpool, köztük Szoboszlaiét is.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik nem először kapott kemény kritikát
Fotó: HENRY NICHOLLS / AFP

Nem túl jól sikerült Szoboszlai Dominik összehasonlítása

„Úgy gondolom, a Liverpool javíthat ezen. Tudom, hogy ő egy teljesen más játékos, nagyon energikus, de ha belegondolunk, hogy az Arsenalnál mit csinál Ödegaard, a Man Citynél milyen szerepe volt De Bruynének, a Chelsea-nél pedig mire képes Cole Palmer, akkor már más a helyzet. 

Vannak olyanok, akik 15, 20 gólt szereznek egy szezonban arról a posztról.

Szerintem három poszt van, ahol egy új érkező azonnal a csapatba kerülne. A balhátvéd, a támadó középpályás és a középcsatár, de balszélső, középső középpályás és középhátvéd is jöhet, akik azonnal versenyhelyzetet teremthetnek ott” – mondta Carragher, akinek a példája nem biztos, hogy annyira jó volt, hiszen Martin Ödegaard ebben a szezonban csak két bajnoki gólt szerzett, míg Szoboszlainak már öt van. Az idei szezonban minden meccset figyelembe véve, már hét gólt szerzett Szoboszlai, akinek nem feltétlenül ez a legfőbb feladata.

Arne Slot, a Liverpool edzője a szezonban már többször is dicsérte a magyar válogatott csapatkapitányának teljesítményét, és egyértelműen elmondta, fontos tagja a csapatnak, többször nyilvánosan is kiállt mellette. Nem véletlen, hogy Curtis Jones és Harvey Elliott sem tudta kiszorítani a csapatból a magyar focistát.

Jamie Carragher odáig ment, hogy szerinte a Liverpoolnak egy új opciót kellene találnia Szoboszlai helyére, akit megfelelő ajánlat esetén ő el is engedne, ha nem fejlődik megfelelő mértékben a teljesítménye.

Jamie Carragher korábban is többször kritizálta Szoboszlait, februárban és márciusban is keményen támadta a Liverpool 8-asát. A Vörösök vasárnap a Tottenham ellen lépnek pályára és már egy szerzett ponttal bebiztosíthatják a bajnok címüket.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!