Vágólapra másolva!
A Liverpool vasárnap 5-1-re megverte a Tottenham csapatát, így már négy fordulóval a vége előtt megnyerte az angol bajnokságot. Szoboszlai Dominik fontos tagja volt a Premier League-et behúzó klubnak, ezért is készített vele egy különleges interjút a Sky Sports.

Szoboszlai Dominik két gólpasszt is jegyzett a hétvégi mérkőzésen, nem is csoda, hogy a 34. forduló álom tizenegyébe beletette a magyar válogatott középpályását a legendás Alan Shearer is. De térjünk is vissza az interjúra, amelyben először olyan kérdéseket kellett megválaszolni, hogy ki volt a legjobb játékos, akivel valaha együtt focizott, ki volt a legkeményebb ellenfél, akivel a Premier League-ben találkozott, stb. Majd itt jött egy kis nehezítés, az összesen nyolc futballistát, akiket a válaszaiban Szoboszlai említett, párokba rendezték, és minden egyes párosból ki kellett választania a számára jobb játékost, így az interjú legvégére kiderült, ki szerinte a legjobb focista.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik egy érdekes interjún vett részt
Fotó: Oli Scarf/AFP

Szoboszlai Dominik nehéz kérdéseket kapott

Nézzük akkor a konkrét kérdéseket és a rá adott válaszokat. 

A legjobb játékos, akivel együtt játszott: Erling Haaland

A gyermekkori példaképe: Cristiano Ronaldo

A legjobb védő, akivel játszott: Virgil van Dijk

A legkeményebb ellenfél, akivel a Premier League-ben találkozott: Joelinton

A legjobb csatár, akit látott: Didier Drogba

A múltból egy csatár, akivel szívesen játszott volna együtt: Puskás Ferenc

A játékos, akit elsőként választanál a csapatodba egy edzésen: Alexis Mac Allister

A világ jelenleg legjobb játékosa: Mohamed Szalah

Ezután jött a párokba rendezés és a választás, elsőként Haaland és Ronaldo közül az utóbbira esett Szoboszlai voksa, míg Joelinton és van Dijk összevetésében a holland csapattársát juttatta tovább. Drogba és Puskás közül honfitársára, míg Mac Allister és Szaláh kettőséből az egyiptomi támadóra szavazott. Így ahogy a videóban is látható, a felső ágról Ronaldo jutott a „döntőbe”, míg az ellenfelével kapcsolatban nagy dilemmával szembesült a magyar játékos: Puskás Ferenc és Mohamed Szalah közül kellett választania – hosszas gondolkodás után egyiptomi csapattársára szavazott.

Végül Cristiano Ronaldo lett a győztes, melyet Szoboszlai azzal indokolt, hogy Ő a példaképe. Ezt követően arról kérdezték, hogy miért nem Szalah-t választotta a nagydöntőben, melyre nevetve úgy felelt, hogy Ő a barátom, ezért jutott el a döntőig.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!