Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Mersey-parti klub ugyan a 2019/20-as szezonban megnyerte a Premier League-et, azonban a koronavírus-járvány miatt az idény második felében a csapatok már üres lelátók előtt játszották a meccseiket, így Liverpoolban nem tudták megadni a módját a bajnoki cím megünneplésének.
Így 1990 óta most lesz az első alkalom, hogy a Liverpool a szurkolói előtt nyeri meg a bajnoki címet, így a Tottenham elleni találkozó előtt már elképesztő volt a hangulat a városban és a stadion környékén.
Őszintén szólva, semmit nem láttam semmit, amikor megérkeztünk. Azt sem tudom, hogy a buszunk sofőrje, mit láthatott maga előtt. Ez egészen elképesztő. Ez az első ilyen élményem. Igaz, többször játszottam már a Manchester City ellen, az is nagyon jó volt, de a mai nap különleges mindannyiunk számára”
– mondta Szoboszlai a mérkőzés előtt a Sky Sports kamerája előtt, majd arról kérdezték, milyen érzés, hogy ő lesz a Premier League történetének első magyar bajnoka.
Szoboszlai elmondta, hogy nyilván nagyszerű érzés, de ez most nem róla szól.
Hanem a csapatról, a szurkolóinkról, a városról. De még nem nyertük meg, még el kell végeznünk a munkát. Kilencven perc és minden a miénk”
– tette hozzá a magyar válogatott csapatkapitánya, aki a Spurs elleni mérkőzés első félidejében gólpasszt adott a kolumbiai Luis Díaznak.
Kapcsolódó cikkek:


