A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében búcsúzó Bayern München a hivatalos honlapján közölte, hogy a középpályás kihagyja a német rekordbajnok hétvégi Heidenheim elleni mérkőzését. A Bild információi szerint a BL-győztes játékos a csapat péntek délutáni edzésén kapott egy rúgást a vádlijára, ami miatt idejekorán távoznia kellett az edzőpályáról.
A 30 éves játékos abszolút alapember a Bayernben, eddig 22 bajnokin lépett pályára az idei szezonban és 4 gól mellett kiosztott egy gólpasszt is. A német lap szerint a Goretzka helyét a kezdőben a 20 éves Aleksander Pavlovic veszi majd át.
Egyelőre nem tudni, hogy mennyi időt kell kihagynia az 59-szeres német válogatott játékosnak, de ezzel tovább bővült a bajor sztárcsapat sérültjeinek listája, ugyanis Goretzka mellett Manuel Neuer, Jamal Musiala, Dayot Upamecano, Alphonso Davies, és a tartalékkapus, Sven Ulreich játékára sem számíthat Vincent Kompany.
A Bayern öt fordulóval a bajnokság vége előtt hat ponttal vezeti a tabellát a címvédő Bayer Leverkusen előtt.