Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Kedden este a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágó mérkőzésén az olasz bajnok Internazionale 3-3-as rendes játékidőt követően egy hosszabbításban lőtt góllal 4-3-ra legyőzte az FC Barcelona csapatát a milánói Giuseppe Meazza Stadionban. Az olasz csapat ezzel három éven belül másodszor jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába, a Barcelona pedig hiába rúgta a legtöbb gólt a sorozatban, lemaradt a müncheni döntőről. A mérkőzés után az Inter játékosai boldogan nyilatkoztak, a Barca focistái viszont a játékvezetésben keresték a hibát.

A mérkőzés előtt már téma volt Szymon Marciniak játékvezető, akit a katalán lapok szimplán madridista játékvezetőnek könyveltek el, mert csak mert a lengyel bíró dirigálása mellett a Barcelona a korábbi öt meccséből csupán egyet tudott megnyerni a Bajnokok Ligájában.

Barcelona, Inter Bajnokok Ligája
A Barcelona játékosai úgy érzik, nem kaptak egyenlő feltételek
Fotó: AFP/Piero Cruciatti

A Barcelona is elkezdett bírózni

Nyilván azt nem állíthatjuk, hogy Szymon Marciniak hibátlanul fújta a keddi meccset, de kirívó hibája nem volt. Amikor az első félidőben tizenegyest ítélt az Internek, teljesen jogosan tette, amikor meg a Lamine Yamal által kiharcolt tizenegyest érvénytelenítette, nem volt más választása, hiszen a VAR-szobából a fülére szóltak, hogy az örmény Henrih Mhitarján a tizenhatoson kívül szabálytalankodott Yamallal szemben. 

Inigo Martínezt, a Barcelona védőjét akár ki is állíthatták volna. A televízióban ugyan nem mutatták, de az interneten terjeng egy felvétel, melyen mintha az lenne látható, hogy a spanyol játékos leköpi az előtte elfutó Francesco Acerbit. 

Acerbi előttem ünnepelt, én meg dühös lettem. Ez egy felesleges reakció volt részemről, de a köpés nem felé ment, mellette landolt. Különben kétségtelen, hogy kiállítottak volna” 

– idézi a Mundo Deportivo Martínezt, aki úgy érzi, a játékvezető az Internek fújt a mérkőzésen. 

Mindenki látta, hogy a döntések egy oldalra születtek, de nem akarom, hogy az emberek erről beszéljenek. Végül is játékvezetőnek döntéseket kellett hoznia, és így is tett. Ez szégyenletes, de emelt fővel távozhatunk, mert minden tőlünk telhetőt megtettünk” 

– tette hozzá a Barcelona 33 éves védője.

Hasonló véleményen volt Pedri is, a Barcelona középpályása, aki kiemelte, hogy nem először fordult elő, hogy Marciniak rosszul vezetett a Barcelonának, ezt pedig ki kellene vizsgálnia az UEFA-nak. 

Nem először történik velünk ilyesmi ezzel a bíróval, az UEFA-nak meg kellene vizsgálnia a dolgot. Vannak dolgok, amiket nem értek, és megmagyarázhatatlanok. Mind az 50-50-es szitunál a javukra ítéltek. Ott volt Lamine Yamal esete, amikor a büntetőt ugyan visszavonták, de attól még szabálytalanság volt, de a bíró nem adott lapot, pedig Mhitarjánnak az már a második lett volna” 

mondta Pedri, aki arról azért elfeledkezett, hogy az első félidőben a csapattársa, Pau Cubarsí szabálytalankodott a gólhelyzetben lévő Lautaro Martínezzel szemben, de ő sem kapott lapot. 

Barcelona's Spanish midfielder #08 Pedri controls the ball next to Inter Milan's Armenian midfielder #22 Henrikh Mkhitaryan (L) during the UEFA Champions League semi-final second leg football match between Inter Milan and FC Barcelona at the San Siro stadium in Milan on May 6, 2025. (Photo by PIERO CRUCIATTI / AFP)
Pedri 106. percet játszott az Inter elleni meccsen
Fotó: AFP/Piero Cruciatti

A csapat mindent beleadott, és megérdemelte volna, hogy döntőbe jusson, de fiatalok vagyunk, tanulnunk kell ebből, és jövőre még keményebben fogunk küzdeni. Most ugyan b*szhatjuk, de holnaptól a Real Madridra kell koncentrálnunk, mert a bajnokság a tét számunkra” 

– tette hozzá Pedri, a Barcelona Eb-győztes játékosa. 

A párharc legjobb játékosa az Inter holland szárnyvédője, Denzel Dumfries volt, aki két góllal és három gólpasszal vette ki a részét a továbbjutásból. 

Két évvel ezelőtt elvesztettük a döntőt, de tudtuk, hogy minden lehetséges. Idén is harcolunk, és megvannak céljaink. Holnap meglátjuk, hogy kivel fogunk szembenézni a fináléban. Élvezni fogjuk a ma estét, de a következő mérkőzésre kell összpontosítanunk” 

– mondta a 29 éves holland, aki mindössze a negyedik játékos, aki legalább két gólt lőtt és legalább két gólpasszt adott egy BL-elődöntős párharcban. Korábban erre csak Alessandro Del Piero (1998), valamint Mohamed Szalah és Roberto Firmino (2018) volt képes. 

Inter Milan's Dutch defender #02 Denzel Dumfries (R)tries to dribble past Barcelona's Spanish defender #05 Inigo Martinez Berridi during the UEFA Champions League semi-final second leg football match between Inter Milan and FC Barcelona at the San Siro stadium in Milan on May 6, 2025. (Photo by Marco BERTORELLO / AFP)
Denzel Dumfries ezúttal is fáradhatatlanul zakatolt a jobb szélen
Fotó: AFP/Marco Bertorello

„Hihetetlen mérkőzés volt a mai is: 13 gól két meccsen. Nagyon büszke vagyok a csapatra. Két jó meccset hoztam, mindent megtettem a csapatért és most nagyon boldog vagyok! Két nagyon erős csapat egyike lesz az ellenfelünk, de készen állunk, meg akarjuk nyerni ezt a trófeát” – tette hozzá Denzel Dumfries.

Davide Frattesi central midfield of Internazionale and Italy celebrates after scoring his sides first goal during the UEFA Champions League 2024/25 Semi Final Second Leg match between FC Internazionale Milano and FC Barcelona at Giuseppe Meazza Stadium on May 6, 2025 in Milan, Italy. (Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto) (Photo by Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Davide Frattesi hosszabbításban lőtt góljával jutott tovább az Inter
Fotó: Jose Breton/NurPhoto via AFP

A továbbjutást az Inter cserejátékosa, az olasz válogatott Davide Frattesi gólja döntötte el a 99. percben. 

Hogy mi történt? Nem tudom! Olyan hangosan ünnepeltem, hogy a fejemben forgott a levegő. A müncheni meccs után azt hittem, hogy soha többé nem fogok ilyesmit átélni az érzelmek terén. De ez a futball szépsége. Ez a pályafutásom része; mindig is én voltam az első, aki hitt, és az utolsó, aki feladta. Ez a jutalom az odaadásomért és az elkötelezettségemért” 

– értékelt a 25 éves olasz játékos, aki elárulta, hogy az Inter 93. perces egyenlítőgólja után azt mondta Marcusnak Thuramnak, hogy tovább fognak jutni. 

  • Kapcsolódó cikkek:


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!