Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában a címvédő és listavezető Ferencváros egy rendkívül fordulatos mérkőzésen 3-2 nyert a Paks otthonában. A Robbie Keane vezette Fradi ezzel óriási lépést tett a bajnoki cím felé, mellette pedig győzelemmel hangolt a jövő szerdai Magyar Kupa-döntőre, melyet szintén a Tolna megyei csapattal vív majd.

A két zöld-fehér együttes szombat esti összecsapása a bajnokságban is jelentős téttel bír, a listavezető Fradi előnye ugyanis csak öt pont a harmadik helyen álló tolnaiakkal szemben. Amennyiben a héten szerződést hosszabbító Bognár György együttese meg tudja lepni címvédőt, akkor két körrel a befejezés előtt teljesen nyílt lesz az aranyéremért zajló versenyfutás. Ugyanakkor ha Robbie Keane csapata három ponttal távozik a paksi stadionból, óriási lépést tesz a címvédés felé.

Paks - Ferencvárosi TC, FTC, Ferencváros, Fradi, Paksi FC, OTP Bank Liga, 31. forduló, Fehérvári úti stadion, Paks, 2025.05.10.
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A Fradi volt győzelmi kényszerben

Felcsúton vélhetően a Paks sikeréért szorítottak, ugyanis a második helyen álló Puskás Akadémia ideiglenesen megelőzte a Ferencvárost, miután szombat délután legyőzte a kiesés ellen harcoló Debrecent.

Paks - Ferencvárosi TC, FTC, Ferencváros, Fradi, Paksi FC, OTP Bank Liga, 31. forduló, Fehérvári úti stadion, Paks, 2025.05.10.
Bognár György, Robbie Keane
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A Fradinak nem csak az eredmény, hanem a presztízs miatt is rendkívül fontos a szombati rangadó. A fővárosi csapat ugyanis tavaly májusban ugyanis pont a Paks ellen veszítette el a Magyar Kupa-döntőt, az idei NB I-es szezonban pedig mindkét bajnoki mérkőzésen a tolnai csapat diadalmaskodott. Bognár György együttese októberben 3-1-re győzte le a Fradit hazai környezetben, februárban pedig Böde Dániel duplájával tudott diadalmaskodni a Groupama Arénában. 

A találkozó rendkívül érdekesen alakult, ugyanis a Paks tartalékos összeállításban lépett pályára, Bognár György azonban azt mondta a meccs előtt, hogy nem a kupadöntőre pihentet, hanem többen is megbetegedtek a meccs előtt. 

A mérkőzést a Ferencváros kezdte aktívabban, a tizedik percben a brazil Matheus Saldanha próbált eladni egy tizenegyest, de Bogár Gergő játékvezető sárga lappal díjazta a műesést. Egy perccel később Varga Barnabás szerezhetett volna gólt, de a magyar válogatott támadó hatméteres fejese Kovácsik Ádám kezében landolt. A 12. percben ismét Saldanha volt a főszereplő. A brazil támadó egy kiugratás után megtolta a labdát Kovácsik mellett majd az üres kapu lőtt, de a játékvezető les miatt nem adta meg a Ferencváros gólját. 

Paks - Ferencvárosi TC, FTC, Ferencváros, Fradi, Paksi FC, OTP Bank Liga, 31. forduló, Fehérvári úti stadion, Paks, 2025.05.10.
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A kezdeti lendület után visszaesett a Fradi, a Paks pedig egyre feljebb merészkedett és a 26. percben már volt egy nagy helyzete is. Silye Erik bal oldali beadására Ádám Martin érkezett, akinek a csúsztatott feje nem sokkal kerülte el a bal felső sarkot. 

A paksiaknak azonban kellett sokat szomorkodniuk a kimaradt lehetőség miatt, ugyanis a 27. percben megszerezték a vezetést. 

Gyurkits Gergő kapott egy átadást a tizenhatos előterében, tolt rajta egyet majd 19 méterről kapura bombázott, a labdája ráadásul megpattant a blokkolni igyekvő Adama Traoré lábán, így Dibusz Dénesnek esélye sem volt hárítani a jobb felsőbe csapódó lövést (1-0). 

Paks - Ferencvárosi TC, FTC, Ferencváros, Fradi, Paksi FC, OTP Bank Liga, 31. forduló, Fehérvári úti stadion, Paks, 2025.05.10.
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A bekapott gól után a Fradi sebességet váltott, a 36. percben a jobbról kapura törő Cebrail Makreckis veszélyeztetett egy kemény lövéssel, de Kovácsik Ádám vetődve védeni tudott. Két perccel később ismét Varga Barnabás szerezhetett volna gólt, de Adama Traoré bal oldali beadása után hét méterről Kovácsik kezébe fejelt a magyar válogatott támadó. 

A szünetben a Fradi volt hátrányban, mégis a Paks cserélt: Ádám Martin helyére Tóth Barna érkezett a folytatásra, aki azonnal ki is harcolt egy szabadrúgást a Fradi kapuja előtt, azonban a gólszerző Gyurkits Gergő 18 méteres lövését Dibusz vetődve védeni tudta. 

Paks - Ferencvárosi TC, FTC, Ferencváros, Fradi, Paksi FC, OTP Bank Liga, 31. forduló, Fehérvári úti stadion, Paks, 2025.05.10.
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Ezt követően a Fradi átvette a játék irányítását és az 57. percben egyenlíteni tudott. A frissen beállt Mohamed Abu Fani szöglete élesen csapódott a kapu előterébe, Kovács rosszul mozdult ki, az érkező Szalai Gábor pedig négy méterről a kapuba csúsztatott (1-1). 

Paks - Ferencvárosi TC, FTC, Ferencváros, Fradi, Paksi FC, OTP Bank Liga, 31. forduló, Fehérvári úti stadion, Paks, 2025.05.10.
Szalai Gábor ezúttal is eredményes volt
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A 64. percben óriási bajba került a Paks, ugyanis Vécsei Bálintot azonnal piros lappal kiállították. 

Matheus Saldanha csapott le egy lecsorgó labdára, az ütemkéséssel érkező Vécsi odacsúszott, de a labda helyett a brazil támadó térdét rúgta telibe, így Bogár Gergő játékvezető hezitálás nélkül kiosztotta neki a piros lapot.

  • Érdekesség, hogy Vécseit legutóbb egy éve, a Fradi elleni Magyar Kupa-döntőben állították ki. 

A találkozó jót hét perc múlva folytatódott, ugyanis megszűnt a kommunikáció a játékvezető és a VAR-kocsi között, így sokáig nem tudták ellenőrizni Vécsei piros lapját, azonban a probléma megoldódása után szabadrúgást lőhetett a Fradi, és azonnal át is vette a vezetést. 

Mohamed Abu Fani jobb oldali szabadrúgása mindenki előtt elsuhant, Kovácsik ezúttal is rosszul jött ki, a hosszún érkező Lenny Joseph pedig közelről a hálóba bombázta a labdát (1-2). 

Paks - Ferencvárosi TC, FTC, Ferencváros, Fradi, Paksi FC, OTP Bank Liga, 31. forduló, Fehérvári úti stadion, Paks, 2025.05.10.
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A folytatásban az emberelőnyben futballozó Fradi kontrollálta a találkozót, komoly helyzeteket viszont nem tudott kidolgozni. A hajrában aztán a Paks emberhátrányban is próbálkozott, és a 85. percben volt is esélye az egyenlítésre, de Gyurkits 17 méteres bombáját Dibusz óriási bravúrral ki tudta ütni. 

Azonban volt még fordulat a mérkőzésben, ugyanis a 89. percben egyenlített a Paks. Gyurkits forgatta meg az emberét a bal oldalon, majd áttekerte a labdát a hosszúra, ahol érkezett Hinora Kristóf, aki dropból védhetetlen gólt lőtt a léc alá (2-2). 

Paks - Ferencvárosi TC, FTC, Ferencváros, Fradi, Paksi FC, OTP Bank Liga, 31. forduló, Fehérvári úti stadion, Paks, 2025.05.10.
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A Vécsei kiállítása miatti intermezzo után a játékvezető 9 percet hosszabbított, így várható volt, hogy a Paksnak lesznek még meleg percei, végül a Tolna megyei csapat nem tudta kihúzni bekapott gól nélkül. Egy jobb oldali szögletre Szalai Gábor érkezett, akinek a közeli fejesét Kovácsik a felső lécre ütött, a kipattanóra viszont Lenny Joseph érkezett elsőnek, aki közelről a kapuba bombázta a labdát (2-3). 

Paks - Ferencvárosi TC, FTC, Ferencváros, Fradi, Paksi FC, OTP Bank Liga, 31. forduló, Fehérvári úti stadion, Paks, 2025.05.10.
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Az utolsó percekben a Fradi már megtartotta a labdát, a Paksnak pedig nem volt esélye az egyenlítésre, így Robbie Keane együttese rendkívül fontos három pontot szerzett és ismét három pont az előnye a Puskás Akadémia előtt. A Paks egy év és három veretlen meccs után kapott ki a Fraditól, ezzel pedig kiszállt az aranyéremért folytatott harcból, ugyanis két fordulóval a vége előtt már nyolc pont a hátránya a fővárosi csapattal szemben. 

OTP Bank Liga, 31. forduló:
Paksi FC-Ferencvárosi TC 2-3 (1-0)
Paks
Játékvezető: Bogár Gergely
Paksi FC: Kovácsik - Osváth (Hinor, 77.), Kinyik, Silye - Mezei (Horváth K., 77.), Gyurkits, Vécsei, Balogh, Ötvös - Ádám (Tóth B., a szünetben, Vas 71.), Könyves (Böde, 60.)
Ferencvárosi TC: Dibusz - Cissé, Szalai G., Gartenmann - Makreckis, Tóth A. (Joseph, 56.), Maiga, Zachariassen (Abu Fani, 56.), Traoré (Raul Gustavo, 94.) - Saldanha (Keita, 77.), Varga B. (Pesic, 94.)
gólszerzők: Gyurkits (27.), Hinora (89.), illetve Szalai G. (57.), Joseph (72., 93.)
sárga lap: Ötvös (5.), Ádám (34.), Tóth B. (55.), Vas (86.) illetve Saldanha (10.)
piros lap: Vécsei (64.)

  • Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!