Mihajlo Mudrik játékjogát decemberben ideiglenesen felfüggesztette az FA, a játékost pedig a doppingellenes szabályok megsértésével vádolja. A Chelsea játékosa legutóbb november 28-án lépett pályára, december óta pedig nem szerepelt a csapat keretében. A FIFA irányelvei szerint akár négy évre is eltilthatják azokat a játékosokat, akik szándékosan fogyasztottak tiltott szert.
Mudrik akkor azt mondta, hogy soha nem használt tudatosan tiltott szereket, ennek ellenére nem edzhet a klubjával így a Chelsea Konferencia-liga döntőjét is csak a lelátóról figyelhette és nem is lehetett tagja a győztes csapatnak. Az FA szerdán közleményben tudatta, hogy Mudrik ellen vádat emelt a doppingellenes szabályok megsértése miatt, tiltott szer jelenlétének és/vagy használatának vádjával. A folyamatban lévő ügyre tekintettel egyelőre nem kommentálták az esetet. A Chelsea sem kommentálta a történteket, de decemberben azt mondták, hogy külső szakértők dolgoznak majd azon, hogy megállapítsák, mi okozta a sikertelen tesztet.
A Chelsea akkor közleményben reagált: „A Chelsea megerősíti, hogy a labdarúgó-szövetség nemrég felvette a kapcsolatot játékosunkkal, egy rutin vizeletvizsgálat kedvezőtlen eredményével kapcsolatban. Mind a klub, mind Mihajlo teljes mértékben támogatja az FA tesztelési programját, és minden játékosunkat rendszeresen teszteljük. Mihajlo megerősítette, hogy soha nem használt tudatosan tiltott szereket. Együttműködünk az illetékes hatóságokkal annak megállapítása érdekében, hogy mi okozta a pozitív eredményt. A klub nem kommentálja a továbbiakat."
Később a játékos is reagált, a közösségi oldalán arról írt hogy sokkolták történtek.
A Chelsea 2023 januárjában szerződtette Mudrikot a Shakhtar Donyecktől, 100 millió euróért, és 2031 júniusáig áll szerződésben a klubbal. Mudrik eddig 73 meccsen 10 gólt szerzett a Chelsea-ben.