Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA francia világbajnok Ousmane Dembélé elképesztő szezont futott, pedig tavaly októberben még korántsem tűnt úgy, hogy ő lesz a Paris Saint-Germain legjobbja az idei szezonban. A Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában a PSG az Arsenal otthonában lépett pályára, Dembélé azonban fegyelmi okok miatt el sem utazott az észak-londoni meccsre.

Fotó: Anadolu via AFP/Mustafa Yalcin
Dembélét megfegyelmezték a szezon elején
Hogy mit csinált a világbajnok francia támadó, azt pontosan nem lehet tudni, mindenesetre a L'Équipe szerint a történet arra vezethető vissza, hogy Luis Enrique kritizálta Dembélé néhány döntését a Rennes ellen 3-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen, azonban a sztárjátékos nem vette jó néven a kritikát és leállt vitatkozni a spanyol szakemberrel.
Ha valaki nem felel meg vagy nem tartja tiszteletben a csapat elvárásait, az azt jelenti, hogy nem áll készen a játékra. Nagyon fontosnak tartom ezt a hetet, a keddi és a következő meccs is fontos lesz. Minden játékosomnak készen kell állnia. Ennek következtében kihagytam őt. A legjobbat akarom a csapatomnak, és ez az én döntésem”
– mondta még tavaly októberben a spanyol szakember, aki minden bizonnyal hatni tudott a világbajnok támadóra, ugyanis Dembélé ezt követően extraklasszis üzemmódba kapcsolt.
Dembélé megnyerheti az Aranylabdát
A folytatásban a Paris Saint-Germain támadója pályafutása legjobb szezonját futotta. 49 meccsen 33 gólt lőtt, mellette pedig kiosztott 15 gólpasszt is. A csapatával a bajnoki cím mellett megnyerte a Francia Kupát, valamint a Bajnokok Ligáját is. A Ligue 1-ben megválasztották a szezon legjobb játékosának, nem mellesleg a góllövőlistán is az élen végzett holtversenyben Mason Greenwooddal.
Ami a France Football Aranylabda-szavazását illeti, az idei szezonban sokáig Szoboszlai Dominik liverpooli csapattársa, az egyiptomi Mohamed Szalah volt a legesélyesebb a díjra. A 32 éves támadó bajnok lett a Liverpoollal, mellette pedig a Premier League-ben 29 góllal és 18 gólpasszal 47 gólban vállalt szerepet, ezzel pedig beállította Andy Cole (1994) és Alan Shearer (1995) rekordját, akik szintén 47-ig jutottak a gólokban való közreműködésekben.

Fotó: Paul Ellis/AFP
Szalah-nak azonban hiába sikerült elképesztően a szezonja, március eleje után már csak három gólt lőtt a Liverpool utolsó 11 bajnoki mérkőzésén, így a szezon végére komoly holtpontra került, miközben Dembélé pont a szezon hajrájára, a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszára tartogatta a legjobb játékát.
Szalah-nak rendkívüli szezonja volt, de „csak” egy bajnoki címet nyert, ellenben Dembélének is parádés idénye volt, mellette pedig a francia támadó minden lehetséges trófeát bezsebelt klubszinten.
Hogy mi lesz az Aranylabda szavazáson, azt egyelőre nem tudni, de az biztos az Inter elleni BL-döntőben két gólpasszig jutó Ousmane Dembélé ott van a legnagyobb esélyesek között.
- kapcsolódó cikkek:














































