Vágólapra másolva!
A román élvonalba most feljutott FC Csíkszereda kétszeres magyar válogatott játékossal erősített. A 34 éves Ferenczi János most először igazol el nevelőegyüttesétől, a DVSC-től.

A csapat közleményében „debreceni ikonként” emlegeti Ferenczi Jánost, aki a klub történetének első szuperligás idényében csatlakozik a Csíkszeredához. Az erdélyi klub kiemelte, hogy a bal oldalon bevethető játékos 13 NB I-es szezont tudhat maga mögött, és tízezernél is több percet játszott a Lokiban, nem egyszer a csapatkapitányi karszalagot is viselve.

Ferenczi János
Ferenczi János (j) aláírt a Csíkszeredához

„Isten hozott Székelyföldön, sok sikeres mérkőzést kívánunk az FK Csíkszereda színeiben!” – köszöntötte Ferenczit új csapata.

Ferenczi 2011 óta volt a DVSC első csapatának tagja, és 377 tétmérkőzésen viselte a cívisvárosi egylet mezét.

Az NB I-ben 254 alkalommal lépett pályára, 11 gólt szerzett, és 40 gólpasszt is kiosztott. Pályafutása során posztot váltott: támadó szellemű balszélsőből vált stabil balhátvéddé. A magyar élvonal egyik leghűségesebb játékosa volt, csupán a paksi Szabó János előzi meg ebben a tekintetben.

Ferenczi János sikerei

Ferenczi a DVSC legsikeresebb időszakának is aktív részese volt: két NB I-es, egy NB II-es bajnoki címet, valamint három Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Emellett pályára lépett az Európa-liga csoportkörében is. A magyar válogatottban két alkalommal szerepelt.

Debrecen, 2024. augusztus 31.
A debreceni gólszerző Brandon Domingues (j), valamint csapattársai Ferenczi János (k) és Yacouba Silue a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában játszott Debreceni VSC - ZTE FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2024. augusztus 31-én. A Debrecen 3-1-re győzött.
MTI/Czeglédi Zsolt
Ferenczi János (középen) lecseréli a Loki-mezt
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI Fotószerkesztõség

Az utóbbi hetekben több csapat is érdeklődött iránta: sajtóhírek szerint az NB II-es Fehérvár FC mellett a most feljutott Kazincbarcika is szívesen látta volna soraiban, végül azonban az FK Csíkszeredának sikerült megszereznie Ferenczit.

Szalay Szabolcs is érkezett

Nemcsak Ferenczi aláírását jelentette be a székelyföldi klub: a 23 éves középpályás, Szalay Szabolcs is csatlakozott a kerethez a ZTE-től.

A Csíkszereda jelenleg hazai környezetben készül a szezonra, jövő héttől pedig Ausztriában folytatja az edzőtábort. Két magyar NB I-es együttes ellen is pályára lép majd felkészülési mérkőzésen: július 25-én Sankt Pöltenben a DVSC ellen, július 29-én pedig Szombathelyen a Paks ellen.

  • Még több cikk

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!