Mondhatnánk: a Fradi is kijutott a klubvilágbajnokságra, de most még csak így.
A szerepléstől most még nagyon messze van a zöld-fehér csapat, egyelőre a létszámbővítés ellenére is. A 2025-től életbe lépett új lebonyolítás szerint a tornát négyévente rendezik meg és 32 csapat szerepel rajta, közülük 12 az európai zónából.
Az UEFA ezeket a helyeket részben a Bajnokok Ligája győzteseinek, részben pedig a legeredményesebb kluboknak osztja ki az elmúlt évek nemzetközi teljesítménye alapján, amit úgynevezett klubkoefficiens-pontokkal mérnek.
A Ferencváros számára a lehetőségekhez képest a legreálisabb út tehát az lenne, ha évről évre bejutna valamelyik európai kupasorozat főtáblájára, ott meccseket nyerne, továbbjutna a csoportkörökből, és így folyamatosan gyűjtögetné az UEFA-pontokat.
Ez a hosszú távú építkezés lehet a kulcsa annak, hogy a Fradi a jövőben bekerülhessen a kontinens azon 12 legjobb csapata közé, amely meghívást kap a következő klubvébére. Elvileg akár egy BL-győzelem is automatikus részvételt érne, de valljuk be: egyelőre nem ez tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Bár ne feledjük, 1965-ben a Juventus két vállra fektetésével VVK-győzelmet söpört be a Fradi.
A football-coefficient.eu szerint a Fradi jelenleg 60. az európai klubrangsorban, míg a rankingandprize.com az 55. helyre teszi a magyar címvédőt. Így egyelőre igencsak távol van a klubvébé a magyar bajnoktól, de az is valami, hogy a csapat mezét legalább viseli egy szurkoló a lelátón.