Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huFilippo Inzaghit tavaly nyáron nevezték ki az olasz másodosztályban szereplő Pisa élére, a sorozatos középmezőnybeli helyezések után az idei szezonban a csapat második helyen végzett a Serie B-ben, ezzel pedig 34 év után kiharcolta az első osztályú tagságot.

Fotó: AFP/Piero Cruciatti
Nem mellesleg ez volt a második alkalom, hogy a korábbi világbajnok csatár visszavezetett egy csapatot a Serie A-ba, ugyanis 2020-ban bajnokként juttatta fel a Benevento együttesét.
Inzaghi beszállt az edzőkeringőbe
Idén nyáron elképesztő edzőkeringő vette kezdetét Olaszországban. Filippo Inzaghi öccse, az Internazionale csapatát irányító Simone Inzaghi a Paris Saint-Germain elleni történelmi BL-döntős vereség után a szaúdi Al-Hilal együtteséhez igazolt, a helyére a Parma korábbi edzőjét, a román Cristian Chivut nevezték ki.
- Az Atalantát 2024-ben Európa-liga-győzelemig vezetőt Gian Piero Gasperini Claudio Ranierit váltotta a Roma vezetőedzői posztján
- míg Massimiliano Allegri a portugál Sergio Conceicaót helyére érkezett a Milan kispadjára, miután a csapat nem tudta kiharcolni az európai kupaszereplést.
- A Fiorentina vezetőedzőjének, Raffaele Palladinónak a szezon végeztével felbontották a szerződését, míg Marco Baroni távozása után Maurizio Sarri visszatért a Lazióhoz.
Filippo Inzaghi edzői pályafutása a Milanban kezdődött, ahol játékosként 300 mérkőzésen 126 gólt szerzett. A 2014/15-ös szezonban irányította is a milánói csapatot, amellyel a 10. helyen végzett a Serie A-ban.
Inzaghi ezt követően megfordult a Venezia, a Bologna, a Benevento, a Brescia, a Reggina, a Salernitana és a Pisa csapatánál is, de soha nem töltött két szezonnál többet ugyanannál a klubnál.

Fotó: AFP/Patrick Hertzog
Egyelőre nem tudni, hol folytatja az 51 éves szakember, de opció lehet az olasz válogatott is. Mint ismert, Luciano Spalletti szövetségi kapitány múlt vasárnap bejelentette, hogy az olasz szövetség menesztette a válogatott éléről, miután csapata 3-0-s vereséget szenvedett Norvégiában.
A kirúgott Spalletti helyére a hét elején még a 73 éves Claudio Ranieri emlegették, a hét második felében viszont már egy másik milánói legenda, a szintén világbajnok Gennaro Gattuso lett a legesélyesebb a szövetségi kapitányi posztra.
- kapcsolódó cikkek:

