A Liverpool eddig meglehetően aktív az átigazolási piacon, ugyanis Jeremy Frimpongot és Pécsi Ármint már leigazolta, de a Bournemouth magyar válogatott balhátvédje, Kerkez Milos és a Bayer Leverkusen sztárja, Florian Wirtz is közel áll ahhoz, hogy csatlakozzon Arne Slot csapatához.
Szoboszlai Dominik együttese a védelem és a középpálya mellett a támadósorban is szeretne erősíteni a nyáron, mivel Federico Chiesa nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, Darwin Núnez és Luis Díaz pedig könnyen lehet, hogy távozni fog.
A Daily Mail és a The Sun beszámolója szerint a Vörösök a Newcastle United támadóját, Anthony Gordont szemelték ki, akiért 100 millió fontot sem sajnálnának fizetni. A Liverpool már tavaly nyáron is szerette volna megszerezni a 24 éves támadót, aki az előző szezonban 34 meccsen hat gólt és öt gólpassz adott a BL-indulást érő helyen végző észak-angliai klub színeiben.
A liverpooli szurkolók számára ráadásul jó hír lehet, hogy a 12 szeres angol válogatott támadó gyerekkora óta Liverpool-drukker, emellett jó barátságot ápol Szoboszlai posztriválisával, Curtis Jonesszal, vagyis az átigazolással kapcsoltban vélhetően nem lenne nehéz meggyőzni a játékost. A persze más kérdés, hogyan fogadnák az érkezését a városi rivális Evertonnál, ugyanis Gordon 11 éven át futballozott kisebbik liverpooli csapatnál, mielőtt tavaly januárban a Newcastle Unitedhez igazolt.