Úgy tűnik, a már 40 éves Vadócz Krisztiánnak esze ágában sincs visszavonulni. A legutóbb Bajner Bálint csapattársaként a görög negyedosztályú Episzkopi FC-ben játszó korábbi magyar válogatott középpályás ugyanis néhány hete már Finnországban futballozik.
A finn Kajaanin Haka április 24-én jelentette be a hivatalosan Vadócz Krisztián szerződtetését. A profi karrierjét a Budapest Honvédnál kezdő világjáró magyar futballista – aki tavaly vált el a feleségétől – számos országban megfordult már 2002 óta tartó pályafutása során, többek között francia, skót, holland, spanyol, dán, indiai, svájci, ausztrál, hongkongi és uruguayi csapatokban is játszott, ám Finnországba most először igazolt. Vadócznak profi pályafutása egészét nézve ez már a 17. klubja.
„Örülök, hogy ez a két játékos megérkezett hozzánk Kajaaniba. Különösen Krisztián érkezése jelenthet óriási lökést a helyi futballnak, új energiát a csapatnak, és nagy segítséget a fiatalabb játékosoknak. Fantasztikus lehetőség számukra, hogy tanuljanak tőle, és büszkék lehetnek arra, hogy vele oszthatják meg az öltözőt és a csapatcélokat” – idézi az NB I.hu Marko Milunovic vezetőedzőt.
A KajHa hat forduló után vezeti a finn harmadosztály északi csoportját. Vadócz eddig két mérkőzésen lépett pályára és három gólt lőtt: az OPS otthonában aratott 4-0-s győzelem során ő lőtte csapata második gólját, az Ajax Sarkkiranta elleni 8-0-ra megnyert hazai találkozón pedig az első és a hetedik gólt szerezte.
Vadócz Krisztián eddigi klubjai: Honvéd, Auxerre (francia), Motherwell (skót), NEC (holland), Osasuna (spanyol), Odense (dán), Pune City (indiai), Grashoppers (svájci), Alavés (spanyol), Perth Glory (ausztrál), Mumbai City (indiai), Kitchee (hongkongi), Penarol (uruguayi), Montevideo Wanderers (uruguayi), Central Espanol (uruguayi), Episzkopi (görög), Kajaanin Haka (finn)