A magyar labdarúgó-válogatott a szeptemberi vb-selejtezők előtti utolsó felkészülését megnyerte. Marco Rossi együttese 2-1-re legyőzte idegenben Azerbajdzsánt, így véget vetett rossz sorozatának, hiszen megszerezte első idei sikerét.
Az olasz szakember nemrég terjedelmes interjút adott, amelyben elmondta, mi a legnagyobb problémája jelenleg a csapatának.
„Ugyanaz a bajunk, mint egész 2025-ben, sőt tulajdonképpen már egy éve küzdünk ezzel a problémával: nem mennek be a helyzetek, nem tudunk gólt lőni. Elég régóta vagyok a futballban ahhoz, hogy tudjam: a közvéleményt csak egyetlen statisztika érdekli, mégpedig az, ami az eredményjelzőn van a meccs végén. Ha nyertél, senki nem törődik vele, hogy miben és mennyit hibáztál, ha viszont nem jön az eredmény, a legkisebb hiba is felnagyítódik. Ez így megy, nincs mit tenni vele” – mondta a molcsapat.hu-nak Rossi, aki azt is elmondta, miért nem számít a Paks színeiben NB I-es gólkirályi címet szerző Böde Dánielre.
„Ha csapatot építesz, először két alapposztot kell megoldanod: a kapust és a középcsatárt. Minden más csak ezután jöhet!
Olvasom, hallom én is, hogy kiket kellene még meghívnom a válogatottba, de aki azt gondolja, hogy Böde Dani tudna nekünk segíteni, az nem érti a futballt. Nem a játékos korával vagy a sebességével van a bajom,
nagyon kedvelem Bödét és maximálisan elismerem, amit a csapatáért tesz, de a válogatott nem a Paks. Egészen más játékot játszunk, más a feladata a középcsatárnak, más elvárások vannak vele szemben minden játékhelyzetben. Ezeknek, a legnagyobb tisztelet mellett mondom, Böde Dani nem felel meg” – fejtette ki álláspontját a szövetségi kapitány.
A magyar válogatott szeptemberben kezdi meg a világbajnoki selejtezősorozatot,
a vb-részvéteért zajló harcban Portugália, Írország és Örményország lesznek Szoboszlai Dominikék csoportellenfelei. A csoportok első helyezettjei automatikusan kijutnak a 2026-os tornára, míg a másodikok pótselejtezőn keresztül harcolhatják ki a részvételt.
A Marco Rossival készített teljes interjú IDE kattintva megtekinthető.