Vágólapra másolva!
Csütörtökön mutatták be a spanyol fővárosban az angol válogatott Trent Alexander-Arnoldot, aki a Liverpooltól érkezett a világ legnagyobb futballklubjához. A Real Madrid a klubvilágbajnokság előtt újabb játékossal erősített, ám a 26 éves jobbhátvédnek már az első nyilatkozatában magyarázkodnia kellett, nehogy félreértsék a szavait.

A Real Madrid ezen a nyáron már két játékossal is megerősítette a védelmét. A spanyol gigász leigazolta a Bournemouth együttesétől Kerkez Milos csapattársát, Dean Huijsent, a Liverpooltól pedig Szoboszlai Dominik jó barátja, Trent Alexander-Arnold érkezett. A 26 éves jobbhátvédet csütörtökön mutatta be a Real, az angol válogatott játékos a 12-es számú mezben fog futballozni új klubjában.

Real Madrid
Trent Alexander-Arnold a Real Madrid játékosa lett
Fotó: Real Madrid

A Real Madrid sztárigazolása kínos helyzetbe került

„Nem túl gyakori, hogy egy futballista egy olyan klubhoz írhat alá, mint a Real Madrid. Ezzel egy álom vált valóra. Boldog és büszke vagyok, hogy itt lehetek. Izgatottan várom, hogy megmutathassam a tudásomat a madridi szurkolóknak, ugyanakkor tisztában vagyok vele, mekkora felelősség ebben a csapatban játszani. Készen állok, hogy mindent beleadjak a klubért és a drukkerekért” – mondta bemutatásakor spanyolul Alexander-Arnold, akinek aztán egy félresikerült mondata miatt máris magyarázkodnia kellett.

English defender Trent Alexander-Arnold gives a press conference during his official presentation as a new Real Madrid CF player, at the Ciudad Real Madrid training complex in Valdebebas, on the outskirts of Madrid, on June 12, 2025. Trent Alexander-Arnold said at his Real Madrid presentation today he feels a "big responsibility" to deliver for his new club. The right-back, who signed from Liverpool for a fee to speed up his arrival ahead of the Club World Cup, surprised as he gave a short speech in Spanish. "Signing for a club like Real Madrid does not happen every day. It's a dream come true," Alexander-Arnold told reporters. (Photo by JAVIER SORIANO / AFP)
Trent Alexander-Arnoldnak magyarázkodnia kellett
Fotó: JAVIER SORIANO / AFP

Nagyon izgatott vagyok. Régóta várok erre a napra 

– mondta a Liverpooltól igazolt sztár, aki ezt követően gyorsan kijavította magát, mert nem azt akarta sugalni, hogy már évek óta arra készül, hogy elhagyja az angol együttest.

Hogy tisztázzuk, a hosszú várakozás alatt néhány hetet értek. Nem éveket 

– tette hozzá Alexander-Arnold, aki ezzel minden bizonnyal még kevésbé lopta be magát a Liverpool-szurkolók szívébe.

Az angol játékos viharos körülmények közepette távozott, az Arsenal elleni hazai bajnoki után durván kifütyülték őt a saját szurkolói, sokan még árulónak is nevezték. Ekkor Szoboszlai Dominik is megvédte barátját, ám a magyar válogatott csapatkapitányát sem kímélték az indulatos liverpooli drukkerek.

A Liverpoollal kétszeres angol bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Alexander-Arnold hat évre, 2031 júniusáig írt alá a Realnál, az angol klasszis már a június 15-én kezdődő klubvilágbajnokságra is elutazik új csapatával.

  • Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!