Vágólapra másolva!
Csütörtökön hivatalossá vált, amit már minden fociszurkoló hetek óta tud. A Real Madrid labdarúgócsapata ugyanis hivatalosan is bemutatta az angol válogatott Trent Alexander-Arnoldot, aki valóra vált álomnak tartja, hogy a spanyol sztárklubhoz szerződött.

A 26 éves szélső védő a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpooltól igazolt a Real Madridhoz, amely az előző idényben szinte végig szenvedett a védelem összeállítását illetően, mert a keret tagjai közül sokan bajlódtak sérülésekkel.

Trent Alexander-Arnold, Real Madrid,
Trent Alexander-Arnold a Real Madrid játékosa lett
Fotó: Real Madrid

A Real Madrid bemutatta Trent Alexander-Arnoldot

Alexander-Arnold a hétvégén rajtoló klubvilágbajnokságon már Xabi Alonso vezetőedző rendelkezésére állhat, a Realnak és az Egyesült Államokban sorra kerülő tornán résztvevő másik 31 egyesületnek ugyanis a nemzetközi szövetség (FIFA) június 1. és 10. között külön átigazolási időszakot biztosított.

"Nem túl gyakori, hogy egy futballista egy olyan klubhoz írhat alá, mint a Real Madrid. Ezzel egy álom vált valóra. Boldog és büszke vagyok, hogy itt lehetek. Izgatottan várom, hogy megmutathassam a tudásomat a madridi szurkolóknak, ugyanakkor tisztában vagyok vele, mekkora felelősség ebben a csapatban játszani. Készen állok, hogy mindent beleadjak a klubért és a drukkerekért" - mondta bemutatásakor spanyolul az angol játékos.

A Liverpoollal kétszeres angol bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Alexander-Arnold hat évre, 2031 júniusáig írt alá a Realnál, 

amelynek csalódást keltő volt a legutóbbi szezonja: nem sikerült megvédenie a címét sem a spanyol La Ligában, sem a BL-ben, és a Király Kupát sem tudta megnyerni.

A 34-szeres válogatott Alexander-Arnold a Liverpoolban 354 mérkőzésen 23 gólt szerzett.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!