Vágólapra másolva!
Június 15-én, vasárnap éjjel hajnali kettő órától az egyiptomi Al-Ahli és a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messit foglalkoztató Inter Miami összecsapásával kezdetét veszi a 32 csapatos klubvilágbajnokság, melyen összecsapnak az előző négy szezon kontinentális bajnokai. Sokakat meglep, hogy a tornán nem vesz részt Szoboszlai Dominik csapata, az angol bajnok Liverpool. De, hogy pontosan mi is ennek az oka, azt most eláruljuk.

Az angol bajnokságot a Pep Guardiola vezette Manchester City és a friss Konferencia-liga-győztes Chelsea képviseli majd a klubvilágbajnokságon. A City részvétele teljesen érhető, hiszen a manchesteri csapat a legutóbbi nyolc szezonban hat bajnoki címet nyert, a Bajnokok Ligáját pedig megnyerte még 2023-ban. A City az utóbbi években rendre a Liverpoollal és az Arsenallal harcolt a bajnoki címért, a klubvilágbajnokságon Szoboszlai Dominik együttese helyett mégis az a Chelsea vesz részt, amely az idei szezonban negyedik lett a Premier League-ben, tavaly a hatodik helyen zárt, 2023-ban pedig a 12. helyen végzett. 

Szoboszlai, Liverpool's Hungarian midfielder #08 Dominik Szoboszlai celebrates with the Premier League trophy during an open-top bus victory parade for Liverpool's Premier League title win, in Liverpool, north-west England on May 26, 2025. (Photo by Paul ELLIS / AFP)
Szoboszlaiék hiába nyertek bajnokságot, a klubvilágbajnokságról lemaradnak
Fotó: Paul Ellis/AFP

​Szoboszlaiék a Bajnokok Ligája miatt maradtak le

A FIFA 2023 márciusában jelentette be, hogy 2025-től négyévente kerül sor a tornára, az első házigazda az Egyesült Államok lesz, a létszámot pedig 32-re bővítik. A bejelentés mellett az is eldőlt, hogy a tornán 12 európai csapat vehet majd részt, ebből nyolcnak pedig már két évvel ezelőtt biztos volt a részvétele. A Real Madrid mellett a Bayern München, a Paris Saint-Germain, az Internazionale, a Benfica és a Porto kvalifikálta magát, Angliából pedig a Chelsea és a Manchester City jutott be.

Ennek pedig az az oka, hogy egyes kontinenseken főleg a Bajnokok Ligája győztesek kaptak automatikus indulási jogot a 2021 és 2024 közötti időszakban. Így miután a Chelsea Thomas Tuchel vezetésével 2021-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját, míg a Manchester City 2023-ban hódította el a trófeát, így teljesen lényegtelen maradt, hogy mit ér el a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool az idei szezonban. 

A június 15. és július 13. között sorra kerülő tornát a Magyarországról is elérhető DAZN fogja közvetíteni az összes mérkőzését, méghozzá ingyenesen. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!