Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSzoboszlai Dominik az idei szezonban 3429 percet játszott a Liverpool színeiben, ezzel a csapat ötödik legfoglalkoztatottabb játékosa lett. A magyar válogatott csapatkapitánya tíz meccsen pályára lépett a nemzeti csapatban is, így végül 59 mérkőzéssel zárta a megterhelő szezont.

Fotó: Mirkó István
A 2025-ös év örökre emlékezetes lesz Szoboszlai számára, hiszen első magyar játékosként lett Premier League-győztes, mellette pedig megházasodott és a feleségével az első gyermekük születését várják.
Nem tudok egyetlen jelenetet kiemelni ebből az idényből, de ha nagyon muszáj, akkor az lenne, amikor bajnokok lettünk. Az a hármas sípszó tényleg emlékezetes maradt, örökre a fejembe égett. Olyan örömöt éreztem, amit nem lehet szavakba önteni”
– idézi a Magyar Nemzet Szoboszlait, aki vicces odaszúrt az egyik legnagyobb kritikusának, a liverpooli ikon Jamie Carraghernek is.
Szoboszlai odaszúrt Carraghernek
A Liverpool legendás védője, Jamie Carragher kritizálta a magyar középpályást, akin több gólt és kreativitást kért számon.
Örülök, hogy már van egy Premier League-győzelmem”
– reagált elegánsan Szoboszlai, akinek ennél többet talán nem is kell mondania, hiszen Carragher sosem nyert bajnoki címet a Liverpool játékosaként.

Fotó: Glyn Kirk/AFP
Szoboszlainak magyar csapattársa is lesz Liverpoolban, hiszen a hozzá hasonlóan az EM Sports ügynökséghez tartozó Pécsi Ármin a Puskás Akadémiától igazolt az angol sztárklubhoz.
„Szerintem tudok majd adni neki néhány tippet, és úgy gondolom, meg fogja ugrani ezt a lépcsőfokot. Tudja nagyon jól, hogy ott vagyok, segítek neki, de az rajta is múlik, hogyan alakulnak a dolgok” – jelentette ki Pécsiről Szoboszlai.
A 24 éves középpályás beszélt még Kerkez Milos lehetséges Liverpoolba igazolásáról, a világbajnoki szereplés kiharcolásáról, valamint szót ejtett arról is, mennyire le vannak terhelve a futballisták.
A teljes cikk a linkre kattintva olvasható el.
- kapcsolódó cikkek:



