Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Péntek este fél nyolctól a Marco Rossi vezette magyar labdarúgó-válogatott a svéd csapatot fogadja felkészülési mérkőzésen a telt házas Puskás Arénában. Szoboszlai Dominikék mindenképpen szeretnék megnyerni a meccset, a szövetségi kapitány azonban előrevetítette, hogy szeretne olyan dolgokkal kísérletezni, melyek a csapat hasznára lehetnek majd az őszi vb-selejtezőkön.

Szoboszlai Dominikék péntek este a svédekkel játszanak a Puskás Arénában, négy nappal később pedig Bakuban lépnek pályára az azeri csapat otthonában. Ez a két meccs szolgál utolsó felkészülési lehetőségként az őszi vb-selejtezőkre, melyben Portugália, Írország és Örményország lesznek a magyar válogatott ellenfelei. A négyes első helyezettje kijut a jövő évi világbajnokságra, a második pedig a jövő márciusi pótselejtezőn küzdhet tovább a részvételért.

Szoboszlai, válogatott, Szoboszlai Dominik
Szoboszlaiék már a szeptemberi vb-selejtezőkre készülnek
Fotó: AFP/Kisbenedek Attila

​Szoboszlaiék a svédek ellen javíthatnak

A Marco Rossi vezette magyar válogatottat az utóbbi hónapokban elkerülték az igazán nagy sikerek. A mieink a legutóbbi négy meccsükön nyeretlenek maradtak, ezeken a találkozókon pedig 2-11 a csapat gólkülönbsége. Persze, azt is bele kell venni a képletbe, az ellenfeleink között olyan csapatok voltak, mint a németek, a hollandok és a törökök. 

A svédek elleni meccs előtt rendesen zajlott az élet a válogatott háza táján. Marco Rossi szövetségi kapitány 2030-ig meghosszabbította szerződését, míg a Bundesliga legjobb kapusának megválasztott Gulácsi Péter 35 évesen bejelentette, hogy visszavonul a nemzeti csapattól. 

Korábbi összetartásokon, privát beszélgetéseken természetesen szóba került, hogy a válogatott karriert meddig tudjuk húzni, hiszen mindketten '90-es születésűek vagyunk. Nekem is szerencsére most már évről évre ott vannak az Európa-liga, Bajnokok Ligája, Konferencia-liga mérkőzések, és nyilvánvaló, hogy mind a kettőnkben hasonló érzetet szül a helyzet, érezzük, hogy ez nem kevés, sok áldozattal jár, és ilyenkor a családtól vesszük el az időt. De ettől függetlenül azért meglepett, hogy ezt most bejelentette és erre az elhatározásra jutott. Én úgy voltam vele, hogy még a vb-t megcsináljuk együtt, és utána nagyon szép kerek a történet, mind a ketten akár búcsút inthetünk a válogatottnak. Most ő így döntött, el kell fogadni. Biztos vagyok benne, hogy ez hozzá fogja őt segíteni ahhoz, hogy még jó néhány évvel ki tudja tolni a csodás karrierjét” 

vélekedett Dibusz Dénes kollégája búcsújáról, majd szót ejtett a magyar válogatott leendő ellenfeleiről is. 

BUDAPEST, HUNGARY - MARCH 23: Goalkeeper Dibusz Denes of Hungary reacts after a position during the UEFA Nations League A/B play-off second leg match between Hungary and Turkiye at Puskas Arena in Budapest, Hungary on March 23, 2025. Arpad Kurucz / Anadolu (Photo by Arpad Kurucz / ANADOLU / Anadolu via AFP)
Dibusz Dénes lett a magyar válogatott első számú kapusa
Fotó: Kurucz Árpád/Anadolu via AFP

„Ezek a mérkőzések lehetőséget adnak a kapitánynak arra, hogy kipróbáljon új játékosokat, esetlegesen más pozícióba helyezzen embereket, vagy kipróbáljunk akár mérkőzés közben váltást más játékrendszerre. Ezek a találkozók felhasználhatók arra, hogy ha majd az őszi selejtezőkön valamihez nyúlni kell, amivel esetleg meg tudjuk lepni az ellenfelünket, akkor legyen már a játékosok lábában néhány olyan perc, amit abban a rendszerben, vagy azon a poszton töltöttek el itt a válogatottban. Ez mind segíthet bennünket abban, hogy majd eredményesek tudjunk lenni” – fogalmazott a Ferencváros kapusa, aki hangsúlyozta, hogy ezen a két meccsen győzelemre fog játszani a magyar válogatott. 

​Rossi kísérletezhet?

A török elleni Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóján volt a találkozónak egy olyan periódusa, amikor a magyar válogatott átállt négyvédős rendszerre. Legutóbb a magyar csapat a 2019 novemberében rendezett Wales elleni Eb-selejtezőn játszott négy védővel. A cardiffi vereséget követően állt át Rossi három belső védős játékrendszerre. 

Úgy érzem, el kell tudnunk érni ahhoz a lehetőséghez, hogy a hármas vagy négyes védősort úgy alkalmazzuk, hogy akár meccsen belül is váltani tudjunk. Úgy, hogy közben nem cserélünk játékost. Szeretnénk a szintet emelni, javulni kell több szempontból is, főképp a vb-selejtezőkre való tekintettel” 

fogalmazott Marco Rossi hozzátéve, hogy a két következő mérkőzésnek útmutatóul kell szolgálnia.

UEFA Nemzetek Ligája, UEFANemzetekLigája, a magyar válogatott hivatalos sajtótájékoztatója, Telki, Marco Rossi, MarcoRossi, 2024.11.18.
Marco Rossit nagyon mélyen érintette, ami Szalai Ádámmal történt
Fotó: Csudai Sándor - Origo

„A svédekről tudjuk, nagyon erős csapatuk van, jól presszingelnek és kiváló játékosaik vannak, akár egész pályás letámadást is képesek alkalmazni. Nekünk is fel kell vennünk ezt a játékstílust” – folytatta az olasz-magyar szövetségi kapitány, aki hangsúlyozta, hogy régimódi edzőnek tartja magát, így nála mindennek az alapja a biztos védekezés. 

„Ha a védekezés rendben van, akkor dolgozhatunk újításokon. Fiolát és Botkát rendszeresen meghívtam a múltban, tudom, számíthatok rájuk, de most kimaradnak. De ez bárkivel megtörténik, nem azt jelenti, hogy lemondtam róluk. Elismerem a teljesítményüket, de előfordulhat, hogy nehéz időszakon mennek keresztül, akár amiatt, ahogyan a klubcsapatuk játszatja vagy nem játszatja őket. Szalai Gábor neve korábban is felmerült, most rendszeresen játszik a Fradiban, és egyértelmű jelét mutatja a fejlődésnek. Csakúgy, mint Mocsi Attila, akire alapemberként számítanak Törökországban” – mondta kerethirdetés után Rossi, aki tisztában van vele, hogy a ferencvárosi Varga Barnabás mögött nincsen nemzetközi szintű csatára a magyar válogatottnak. 

Arra is készülünk, hogy csatár nélkül futballozzunk. Szabó Leventét nem játszatják a német klubjában, de ezt elmondhatom Németh Andrásról is. Magyarországon nincs olyan csatár, akit meghívhatnék. Böde a Paksban jól játszik, de 38 éves, őt már nem hívhatom meg. Szeretem őt, nagyon szimpatikus de amíg én vagyok az edző, addig erről én döntök” 

– tette hozzá Marco Rossi. 

A csatár nélküli elképzelést erősítheti az is, hogy Rossi a svédek elleni meccs előtti sajtótájékoztatón elmondta, Kerkez Milos és Varga Barnabás kisebb panasz miatt nem lép pályára a Puskás Arénában. Rossi kifejtette, elsősorban tüzet és a küzdeni akarást szeretné látni a tanítványain, ami a párharcok megnyeréséhez vezethet. Megjegyezte, a jó emlékekhez és a megfelelő önbizalomhoz a jó eredmény is elengedhetetlen.

Rossi arról is szót ejtett, hogy az eddigi két edzésen nemcsak kipróbáltak új taktikai elemeket, hanem az elvárásai szerint teljesültek is, a futballisták pedig pozitív visszajelzéseket adtak számára. Mint mondta, ezt szeretnék úgy tesztelni, hogy "ellenfél is van a pályán".

Svédországban nagyon jó, technikás játékosok vannak. Az első naptól azt érzem, hogy magas színvonalat képviselnek, azaz erős ellenféllel nézünk szembe" osztotta meg személyes tapasztalatait az AIK Stockholmban futballozó Csongvai Áron. A csapattársaimmal természetesen szóba került a meccs, a meghívók megérkezése után egyből beszéltünk róla. Mivel jó viszonyom van a kapus Kristoffer Nordfeldttel és a támadó Anton Saletrosszal is, így számomra még különlegesebb lesz ez az összecsapás".

A 24 éves középpályás kifejtette, nagyon boldog, hogy két és fél év után újra meghívót kapott. Szerinte a remek hangulat mit sem változott, ugyanis köztudott, hogy nagyszerű összhang van a csapaton belül. 

​A svédek a legnagyobb sztárjaik nélkül

Az már a múlt héten kiderült, hogy a svéd válogatott legértékesebb játékosa, a Newcastle Unitedben futballozó Alexander Isak sérülés miatt nem utazik el a budapesti meccsre. Kedden pedig biztossá vált, hogy a Sporting magyar származású támadója, az európai ezüstcipős Viktor Gyökeres sem lesz a keret tagja. A 27 éves támadó hivatalosan sérülés miatt maradt ki a svéd keretből, azonban egybehangzó sajtóértesülések szerint azért nem fog játszani, mert alkulóban van az átigazolása és semmiképpen sem szeretnék, hogy bármi is meghiúsítsa azt. 

Viktor Gyokeres, forward of Sporting CP, celebrates with the trophy at the end of the 'Taca de Portugal' (Portugal's Cup) match between SL Benfica and Sporting CP at Estadio Nacional in Oeiras, Portugal, on May 25, 2025. (Photo by Valter Gouveia/NurPhoto) (Photo by Valter Gouveia / NurPhoto via AFP)
Gyökeres parádés évet zárt Portugáliában
Fotó:  Valter Gouveia/NurPhoto via AFP

Gyökeres az idei szezonban 52 meccsen 54 gólt lőtt, mellette pedig kiosztott 13 gólpasszt is. A 75 millió euróra becsült csatárt több sztárcsapat – köztük a Liverpool, a Manchester United és az Arsenal – is szerződtetni akarja. 

A svéd sztárok nélküli csapat is csak nagy nehézségek árán érkezett meg, ugyanis lerobbant a repülőjük.

​Szinte fej-fej mellett

A két csapat eddig 43 mérkőzést játszott egymás ellen, ezeken 16 magyar győzelem, 17 svéd siker, valamint 10 döntetlen született. A magyar és a svéd válogatott legutóbb 2016. november 15-én találkozott a Groupama Arénában rendezett barátságos mérkőzésen. Az a találkozót 2-0-ra a svédek nyerték Sam Larsson és Isaac Kiese Thelin találataival. A nyolc és fél évvel ezelőtti mérkőzés érdekessége, hogy a 108-szoros válogatott Király Gábor, valamint a 95-szörös válogatott Juhász Rolandnak is az volt a búcsúmeccse a nemzetei csapattól. 

A magyar válogatott várható kezdőcsapata:
Dibusz – Balogh, Orbán, Dárdai M. – Bolla, Schäfer, Dárdai B., Nagy Zs. – Szoboszlai, Gazdag – Sallai 

  • kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!