A portugál nemzeti hírügynökség és az állami televízió arról adott hírt, hogy Diogo Jota és a testvére temetése helyi idő szerint 10 órakor – a közép-európai zónában 11 órakor – veszi kezdetét a helyi plébániatemplomban.
Mindkét sportember ebben a kisvárosban nőtt fel – írja az MTI.
A virrasztás az információk alapján már pénteken (ma) délután elkezdődik. A portugál válogatott Diogo Jota – aki öt éven át szerepelt a Szoboszlai Dominikot, valamint nyártól Kerkez Milost és Pécsi Ármint is foglalkoztató Liverpoolban – 28 éves volt, míg öccse, a portugál másodosztályú Penafiel labdarúgója 25 évet élt.
A testvérpár szerdáról csütörtökre virradó éjjel szenvedett halálos autóbalesetet az észak-spanyolországi Zamora tartományban. A Lamborghinijük – feltételezhetően defekt miatt – letért az útról, átszakította a szalagkorlátot és kigyulladt. Az autóban ülőknek nem volt esélyük a túlélésre.
A sportvilágot sokkolta a tragédia. Diogo Jota másfél héttel korábban vette feleségül három gyermeke édesanyját, Rute Cardosót.