Vágólapra másolva!
Szerdán elkezdődött a női labdarúgó Európa-bajnokság. Rögtön az első meccs tartogatott meglepetést, igaz, nem pont a végeredmény szempontjából, hanem egészen más okok miatt. Konkrétan az izlandi csapatkapitánynak hasmenés miatt kellett lejönni a pályáról.

Az izlandi női válogatott csapatkapitányának gyomorproblémái voltak Izland első mérkőzésén az Európa-bajnokságon, és a félidőben emiatt le is kellett cserélni. Úgy volt, hogy megnyerjük ezt a meccset, de aztán történt valami, amit nehéz volt kontrollálni. A lányok nagyszerű munkát végeztek a második félidőben. Felpörögtünk, mertünk nyomást gyakorolni, és lehetőségeket teremtettünk. Rendkívül büszke vagyok arra, ahogyan sikerült játszanunk ebben a második félidőben mondta Glódís Perla Viggósdóttir, az izlandi csapat kapitánya az Izlandi Nemzeti Televíziónak adott interjújában a mérkőzés után, akinek a hasmenés okozott komolyabb gondot.

hasmenés, Eb, foci
A hasmenés ellen nehéz mit tenni.
Fotó: HARRY LANGER / DPA

A hasmenés nem válogat

Glódísnak a félidőben gyomorbántalmak miatt kellett elhagynia a pályát, de már az öt nappal ezelőtti edzőtábor óta gyomorfájással küzd. A Szerbia elleni mérkőzés óta fáj a gyomrom. Azt hittem, hogy jobban vagyok, de nem voltam. Csak hasmenésem volt” – tette hozzá Glódís. „Remélhetőleg ez csak valami, ami elmúlik. Próbáltunk mindent megtenni, hogy ezt kordában tartsuk. Azt hittük, hogy kézben tartjuk, de nyilvánvalóan nem.” – zárta ez ügyben a gondolatait a csapatkapitány.

Az Izland-Finnország mérkőzésen Kulcsár Katalin fújta a sípot, a meccset a finnek nyerték meg szerdán 1-0-ra.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!