Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Kedden este a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágó mérkőzésén a magyar bajnok Ferencváros a bolgár Ludogorec együttesét fogadja a Groupama Arénában. Az első meccs tanulságai alapján a bolgár Ludogorecnél bíznak a Fradi elleni továbbjutásban.

Rui Mota, a Ludogorec vezetőedzője a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón elmondta, kielemezték a Fradi elleni 0-0-s döntetlennel végződött első mérkőzést, így immár jobban fel tudtak készülni a magyar bajnok elleni, keddi visszavágóra.

Fradi, Rui Mota vezetőedző a Ludogorec labdarúgócsapatának sajtótájékoztatóján a Groupama Arénában 2025. augusztus 11-én. A bolgár csapat a Ferencváros ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján.
MTI/Hegedüs Róbert
A Fradi sebezhetőségéről beszélt a Ludogorec edzője
Fotó: Hegedüs Róbert/MTI

„Kész tervünk van, mert tudjuk, hogy hol sérülékeny az ellenfelünk” – jelentette ki az MTI érdeklődésére a hétfői sajtótájékoztatón a portugál szakember, aki szerint a múlt heti találkozó tapasztalatait felhasználva el tudják kerülni, hogy alárendelt szerepbe kerüljenek, ahogy a razgradi első félidőben. „Minden eshetőségre felkészültünk, de nem a mi mentalitásunk döntetlenre játszani.”

A Ludogorec edzője már tudja, hol sebezhető a Fradi

A 46 éves szaember abban bízik, hogy a várható telt ház pozitívan hat a tanítványaira, illetve kifejtette, csakis azzal foglalkoznak, amit kontrollálni tudnak, éppen ezért a két csapat közös múltjával nem. A Ferencváros hat éve kettős győzelemmel lépett tovább a BL-selejtezőben, majd ugyanabban a szezonban az Európa-liga csoportkörében újra összekerült a két gárda, akkor a bolgárok négy pontot gyűjtöttek.

A cél olyan messzire jutni a BL-selejtezőben, amennyire csak lehet, remélhetőleg ez a főtáblát jelenti majd” 

– mondta Rui Mota.

A játékosok részéről Filip Kaloc az MTI-nek arról beszélt, hogy mindkét gárdának ötven százalék esélye van a továbbjutás kiharcolására, de hisz a saját csapatában, mert szerinte az első meccs tapasztalatait felhasználva ezúttal nagyobb esélyük lehet győzni. Kiemelte, már múlt szerdán is sikerült reagálniuk arra, hogy az első félidőben jobb volt a Ferencváros, mert a másodikban kiegyenlítődött a játék.

A rendes játékidőben szeretnénk nyerni, de a futballban bármi előfordulhat, így az sem zavarna, ha tizenegyesekkel jutnánk a következő körbe, az ugyanúgy győzelemmel érne fel” 

– mondta a cseh középpályás, aki kifejtette, minden játékos álma a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján szerepelni, ehhez pedig nagyon jó riválisokat kell legyőzni.

Budapest, 2025. augusztus 11.
Rui Mota vezetőedző (j) és Filip Kaloc játékos a Ludogorec labdarúgócsapatának sajtótájékoztatóján a Groupama Arénában 2025. augusztus 11-én. A bolgár csapat a Ferencváros ellen lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján.
MTI/Hegedüs Róbert
A cseh Filip Kaloc (balra) bízik a Ludogorec továbbjutásában 
Fotó: Hegedüs Róbert/MTI

A párharc továbbjutója az azeri Qarabag vagy az északmacedón Skendija együttesével játszik a főtáblára jutásért. Az ugyancsak kedden rendezendő visszavágót az azeri együttes az Észak-Macedóniában szerzett 1-0-s előnnyel kezdi. 

A Ferencváros-Ludogorec párharc vesztese átkerült az Európa-liga rájátszásába, és az azeri-északmacedón párharc alulmaradójával játszik a második számú európai kupasorozat selejtezőjének negyedik, utolsó körében.

  • kapcsolódó cikkek:
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!