Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA klub hétfői bejelentése szerint a 32 éves Romelu Lukaku múlt csütörtökön a görög Olimpiakosz ellen 2-1-re megnyert felkészülési mérkőzésen sérült meg, ráadásul az első orvosi diagnózis alapján operációra is szükség lehet. A belga válogatott játékos időközben megkezdte a rehabilitációját, sebészeti konzultáción is részt vesz, de csak később dől el, valóban szükséges-e a műtéti beavatkozás. Médiaértesülések szerint ha nincs szükség operációra, akkor is több hétig nem lesz bevethető a Chelsea, a Manchester United és az Internazionale korábbi támadója.

Fotó: CIRO DE LUCA / NurPhoto
Klubja és a válogatott is elveszítette Lukakut
Lukaku, aki így vélhetően a belgák két szeptemberi világbajnoki selejtezőmérkőzését is kihagyja, az előző idényben tizennégy góllal klubcsapata legeredményesebb játékosa volt a Serie A-ban, azaz nagyban hozzájárult a nápolyi együttes történetének negyedik bajnoki címéhez. A Napoli szombaton játssza első bajnokiját az új szezonban, méghozzá a Sassuolo vendégeként. (MTI)