Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Diósgyőr a szünetben már 2-0-ra vezetett a Ferencváros otthonában, de a címvédő a szünetben beállt Gruber Zsombor duplájával egyenlíteni tudott az NB I 7. fordulójában. A Fradi szinte végig nagy fölényben játszott, de a taktikus vendégek megérdemelten vittek el egy pontot a fővárosból.

Háromhetes válogatott- és kupaszünet után folytatódott a labdarúgó Fizz Liga, amelynek hetedik fordulóját a Fradi és a Diósgyőr rangadója nyitotta meg. A párosítás különösen érdekesnek ígérkezett, hiszen az elmúlt másfél évtizedben a fővárosban többnyire a hazaiak domináltak, ugyanakkor a borsodiak tavaly már bizonyították, hogy képesek kellemetlen perceket okozni az FTC-nek. Mindkét csapat új igazolásokkal erősítette meg keretét a szünetben: a DVTK-ban a francia Yohan Croizet és az elefántcsontparti Aboubakar Keita mutatkozott be, míg a Fradinál a nigériai Bamidele Yusuf érkezett, aki máris letette névjegyét a Magyar Kupában. A találkozó így nemcsak a bajnoki pontok, hanem az új szerzemények bizonyítása szempontjából is komoly téttel bírt.

Budapest, 2025. szeptember 19.Gruber Zsombor, az FTC játékosa (b), valamint Demeter Milán (b2), Sajbán Máté (b3) és Karlo Sentic kapus (b4), a Diósgyőr játékosai a labdarúgó Fizz Liga 7. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK mérkőzésen a Groupama Arénában 2025. szeptember 19-én.MTI/Szigetváry Zsolt Gruber Zsombor csodacserének bizonyult a Fradiban Fradi
Gruber Zsombor csodacserének bizonyult a Fradiban
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI Fotószerkesztõség

Két diósgyőri gól a Fradi-kapuban

A Fradi rögtön magához ragadta a kezdeményezést, és a 9. percben rögtön óriási helyzetet puskázott el. Tóth Alex jobb oldali szöglete után Gartenmann remekül fejelt 8 méterről, és a léc alá tartó labdáját Sentic kapus elképesztő bravúrral a felső lécre tolta.

Ahogy teltek a percek, a Diósgyőr is kezdett magára találni, a 19. percben gólt is szereztek a vendégek, csakhogy Tamás Márk leshelyzetből vette be Dibusz kapuját.

Ezek után a magyar válogatott első számú csatára, Varga Barnabás villant kétszer is a 24-25. perc között, de mindkét kísérletét hárította a vendégek horvát kapusa.

Aztán lefagyott a Groupama Aréna 32. percben: Acolatse több hazai játékos mellől, a 16-os bal oldalról laposan középre lőtte a labdát, a jobb oldalon érkező, Szalait lefutó Babos Bence pedig közelről, Dibuszt megelőzve a hálóba passzolt (0-1).

Lesz ez még jobb, gondolhatták a fradisták, de nem így történt a folytatás. A szünet előtt, már a 48. percben Tóth Alex szöglete után Acolatse megszerezte a labdát, majd az egész pályán végigvezette a labdát, amelyet aztán elegánsan elhúzott Dibusz előtt, hogy aztán közelről a kapuba passzolhasson (0-2).

Robbie Keane csapata tehát hiába nyert 15-0-ra a hétközi, szarvaskendi kupameccsen, pocsék első félidőt produkált az NB I-ben, és ezt természetesen Robbie Keane sem nézhette tétlenül.

Négyet cserélt Keane a szünetben

Nem kevesebb, mint négy játékos cserélt a szünetben: Nagy helyére Gruber érkezett, Kanikovszkit Abu Fani váltotta, Szalai Gábor helyére a szintén válogatott Ötvös Bence állt be, míg Keita helyén Makreckis folytatta.

A Fradi-fölénnyel nem volt gond, de a helyzetek csak nem jöttek, jött viszont az ötödik Keane-csere: Delét Pesics váltotta.

A szinte teljesen lecserélt csapat pedig szépíteni tudott, a 68. percben Gruber a 16-os jobb sarkánál kapott labdát, kissé beljebb lopakodott, majd ballal, laposan kilőtte a bal alsót (1-2).

A 77. percben rezdült a DVTK-háló, de maradt az 1-2. Egy bal oldalról érkező beadás után Varga csúsztatása után Pesics a kapuba fejelt, de csatártársa labdaérintésének a pillanatában lesen volt. A reklamáló Gruber egy sárgát is kapott.

A második félidő első diósgyőri akciója parádésra sikerült a 80. percben: lendületes támadás végén, elöl négy gyors passz után Acolatse lőtt 15 méterről, a balra vetődő Dibusznak minden tudására szükség volt.

Négy perccel a vége előtt már 17:2 volt a szögletarány a Fradi javára, de a gólokat illetően a DVTK állt jobban.

Gruber megduplázta a góljai számát

A játékvezető nyolc percet hosszabbított a második félidőben látott füstbombák miatt (le kellett ugyanis állítani egy kis időre a játékot), de Gruber számára elég volt két perc is: Abu Fani remek labdáját a válogatott fiatal támadója váltotta gólra 14 méterről, középről a jobb kapufa segítségével (2-2). (Gruber nyilatkozatát itt olvashatják.)

A hajrában óriási iramban küzdöttek még a felek, és főleg a Fradi támadott, de újabb gólt már nem sikerült szereznie. 

Az utolsó puskaport Ötvös lőtte el, 15 méteres kapáslövése a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A mérkőzést a helyszínen tekintette meg Marco Rossi szövetségi kapitány is a segítőivel, Grubernek pedig a duplája miatt nőhettek az esélyei, hogy Örményország ellen Varga Barnabást pótolhassa.

Fizz Liga, 7. forduló:
Ferencváros-Diósgyőri VTK 2-2 (0-2)
Groupama Aréna, 11 769 néző v.: Bogár
Ferencváros: Dibusz - Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. (Ötvös, a szünetben) - Keita (Makreckis, a szünetben) - Cadu, Tóth A., Kanichowsky (Abu Fani, a szünetben), Nagy B. (Gruber, a szünetben) - Varga B., Yusuf (Pesic, 64.)
Diósgyőr: Sentic - Gera D., Kecskés, Tamás, Demeter - Esiti, Vallejo - Babos (Jurek, 73.), Keita (Croizet, 83.), Sajbán (Saponjic, 69.) - Acolatse (Holdampf, 83.)
gól: Gruber (68., 91.), illetve Babos (33.), Acolatse (45+2.)
sárga lap: Gruber (77.), Ötvös (88.), illetve Sajbán (65.), Saponjic (75.)

szombaton játsszák:  
Nyíregyháza Spartacus – Paksi FC 16.00  
Kolorcity Kazincbarcika – Újpest FC 18.00  
Puskás Akadémia – ETO FC Győr 20.15  

vasárnap játsszák:  
Kisvárda Master Good – Debreceni VSC 17.45  
MTK Budapest – Zalaegerszeg 20.00  

A tabella:  
1. Paksi FC 6 4 2 - 18-9 14 pont  
2. Ferencvárosi TC 6 3 2 1 14-6 11  
3. Debreceni VSC 6 3 1 2 10-10 10  
4. Puskás Akadémia FC 6 3 1 2 10-10 10  
5. Kisvárda Master Good 5 3 1 1 7-8 10  
6. ETO FC 5 2 3 - 13-7 9  
7. Újpest FC 6 2 1 3 10-8 7  
8. MTK Budapest 6 2 1 3 12-13 7  
9. Diósgyőri VTK 7 1 4 2 12-16 7  
10. Nyíregyháza Spartacus FC 6 1 1 4 7-14 4  
11. Zalaegerszegi TE FC 6 - 4 2 10-14 4  
12. Kolorcity Kazincbarcika SC 5 - 1 4 4-12 1  

A 8. forduló programja:  
szeptember 26., péntek:  
Újpest FC – Nyíregyháza Spartacus FC 20.00  

szeptember 27., szombat:  
Zalaegerszegi TE FC – Kolorcity Kazincbarcika SC 15.30  
Diósgyőri VTK – Debreceni VSC 17.30  
Paksi FC – Puskás Akadémia FC 20.00  

szeptember 28., vasárnap:  
MTK Budapest – Kisvárda Master Good 14.15  
ETO FC – Ferencvárosi TC 18.00

  • Még több cikk

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!