A vármegyei I. osztályú együttes életében óriási dolog a Fradi elleni összecsapás. A szombat délután négy órakor sorra kerülő mérkőzés valóságos futballünnep lesz a 206 főt számláló faluban, mostanra pedig nemcsak a pályán, hanem azon kívül is minden készen áll a nagy napra.

Fotó: Polyák Attila - Origo
Szarvaskenden 90 hordó sörrel készülnek a Fradi-meccsre
Szarvaskenden mindössze egyetlen kocsma van, a Kofi Kocsma, amely ilyenkor a közösségi élet központja. Kopfer Gábor, a kocsma tulajdonosa most azonban úgy döntött, a megszokott falak helyett a stadion környékére költözteti a üzletét, így várva a Szarvaskend-Fradi mérkőzést.
A kocsma zárva lesz, de mi kitelepülünk a mérkőzésre. Három büfé üzemel majd, ahol ételeket és italokat kínálunk a szurkolóknak”
– mondta Borsnak a szarvaskendi kocsmáros, aki hangsúlyozta, hogy szigorú szabályok vonatkoznak az alkoholfogyasztásra, ezért kizárólag 5,5 százalékos vagy annál gyengébb italokat árulhatnak.
Kopfer Gábor elmondta, hogy a Magyar Kupa-mérkőzésen csak sör, víz és üdítő lesz majd kapható. A megszokott pár hordó helyett pedig most több mint 90 hordónyi sör érkezett Szarvaskendre, egy korsó ára pedig egységesen 1000 forint lesz. Az ital mellé persze a harapnivalóról sem kell lemondani. A büfékben a szurkolók lángossal, melegszendviccsel, hot doggal és egyéb ételekkel csillapíthatják éhségüket.
A helyiek mindent elkövetnek, hogy méltó körülmények között fogadják a Ferencvárost: a Savaria Karneválról két mobil lelátó – egyenként 330 férőhelyes – is Szarvaskendre érkezik, emellett a szervezők egyet helyben szereztek, kettőt pedig máshonnan is béreltek.
- Így összesen mintegy 3500 szurkoló befogadására készülnek.
A szarvaskendi klub 3000 jegyet dobott piacra, amelyek alig 12 óra alatt elkeltek, a 10 éven aluli gyerekek pedig ingyen élvezhetik a történelmi mérkőzést.

Fotó: Polyák Attila - Origo
A vendégszektorban körülbelül 300 Fradi-szurkoló kap helyet, akik saját biztonsági szolgálattal érkeznek. Számukra a másik kapu mögött alakítanak ki elkülönített szektort, külön büfével és mobilvécékkel felszerelve.
Kicsit jobban elgondolkodtunk a dolgokon, de fel sem merült bennünk, hogy ne itt rendezzük a mérkőzést. Próbálunk méltó házigazdája lenni a találkozónak”
– mondta az egyik helyi televíziónak Tompa Róbert, a Szarvaskend technikai vezetője, aki hozzátette, hogy a Fradi-szurkolók számára külön büfé és mosdó áll majd rendelkezésre a vendégszektor mellett.
Tompra Róbert azt is elmondta, hogy a Fradinak szánt öltöző nyilván nem olyan színvonalú lesz, amihez hozzászoktak a sztárcsapat tagjai. A hangsúlyozta, hogy helyiség fapadokkal felszerelt, szépen felújított és igényes, de szűkös ahhoz, hogy a Ferencváros két gyúrópadja is beférjen.
Úgy gondolom, hogy nagyságában nem Fradi-mérce lesz, de el fognak férni. Két gyúrópaddal érkeznek, ami itt nem fér el, így arra kértek bennünket, hogy az öltöző mellett egy sátrat húzzunk fel nekik, ahol a gyúrást elvégzik. Ezt úgy gondolom, megoldjuk”
– tette hozzá a technikai vezető.
A parkolást a tulajdonos hozzájárulásával egy hathektáros, földes területen oldják meg a szarvaskendiek. Tompa Róbert azonban figyelmeztetett, hogy mindez csak jó idő esetén működik, mert eső esetén a terület sárossá válhat. Éppen ezért napsütésért imádkoznak a Szarvaskend–Fradi kupameccs előtt.


