Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Kajrat Almati játékosai számára már a mérkőzés előtti repülőút is elképesztően fárasztó lehetett, ugyanis a kazah együttes 7200 kilométert (más források szerint 6900 km-t) utazott Almati és Lisszabon között, ez pedig a BL történetében az eddigi legnagyobb távolságnak számít két klub között. Nem ez volt az egyetlen meglepő körülmény a mérkőzéssel kapcsolatban, ugyanis a kezdő sípszó előtt egészén érdekes jelenet játszódott le.

Fotó: PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP
A Kajrat Almatit az Európa-liga himnuszával fogadták
A BL-újonc futballistái minden bizonnyal alig várták, hogy először hallják élőben a BL-himnuszt, ám nagy meglepetés érte őket, amikor ehelyett az Európa-liga himnusza csendült fel. A szervezők nagy hibát vétettek – talán megszokásból játszották le a Kajrat Almatinak az El ismerős dallamait –, majd több mint 20 másodperc elteltével váltottak a Bajnokok Ligája világhírű felvezető zenéjére.
Ami a találkozót illeti, a kazahok egy ideig állták a sarat a portugálok ellen, Serhan Kalmurza kapus az első félidő közepén még egy 11-est is kivédett, de a szünet előtt Trincao átlövésével szemben már ő is tehetetlen volt. A Sporting végül a 65. és a 68. perc között villámgyorsan eldöntötte a mérkőzést, amikor Trincao, Alisson Santos és Quenda is betalált egymás után.
A BL-újonc Edmilson révén megszerezte első gólját a legrangosabb sorozatban,
de több sikerélmény ezen az estén már nem jutott neki, a Sporting 4-1-re győzött.
A Kajrat Almatira a második fordulóban is óriási meccs vár, ugyanis legközelebb a rekordgyőztes Real Madridot fogadja majd hazai pályán.
Kapcsolódó cikkek


