Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Telt ház előtt rendezik meg október 11-én a Magyarország-Örményország labdarúgó világbajnoki selejtezőt, miután a szurkolók egy nap alatt az összes belépőt megvásárolták.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfőn 10 órától kezdte árusítani a belépőket, s kedden kora délután jelezte, hogy valamennyi jegyet értékesítette, így hozzávetőlegesen 65 ezer néző előtt rendezik meg a magyar válogatott következő mérkőzését – adta hírül az MTI.

Három helyet rontott a magyar válogatott a világranglistán
A magyar válogatott legközelebb Örményország ellen játszik vb-selejtezőt a Puskás Arénában
Fotó: ROBERT SZANISZLO / NurPhoto

Telt ház előtt fogadja a magyar válogatott az örményeket

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese az F csoportban szerepel, szeptemberben Írországban 2-2-es döntetlent ért el, illetve hazai pályán 3-2-re kikapott Portugáliától, így a harmadik helyen áll. 

Az európai vb-selejtezők tizenkét csoportjának első helyezettjei kijutnak a jövőre az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat. A második helyezettek a márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!