Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huMourinho 62 évesen tért vissza a Benficához, és három nappal a kinevezése után egy könnyed 3-0-val nyitott az AVS Futebol SAD ellen. Az első sajtótájékoztatóján meglepően higgadt tónust ütött meg: nem ígért forradalmat, nem beszélt címekről vagy nagyszabású álmokról.

Fotó: MIGUEL RIOPA / AFP
„Azért vagyok itt, hogy dolgozzak, szolgáljam a klubot, és tartsam magam egy etikai szerződéshez” – mondta. A Fenerbahçénál töltött rövid időszakot pedig két szóval intézte el: „hiba volt”.
Ezt nem pusztán az eredmények miatt tartja így, hanem mert a török klub domináns, támadó futballt várt el tőle, amely távol állt a saját alaptéziseitől.
A keret összetétele sem kedvezett a látványos, magas intenzitású játékhoz, így a felek között gyorsan világossá vált az elvárások és a lehetőségek közti szakadék. Ez a ritkán hallott önkritika még inkább aláhúzta, mennyire más hangot ütött meg most, mint a régi „Special One”: akkor a kihívások és a reflektorfény keresése vezette, most inkább a nyugalom és a józanság.

Fotó: YASIN AKGUL / AFP
És micsoda véletlen egybeesés, a törököktől éppen azután menesztették, hogy a Benfica elütötte a BL-től a Fenert. Majd leigazolta a Benfica. Mourinho pedig ugyanitt, Lisszabonban kezdte élvonalbeli edzői pályafutását 2000-ben, így most a kör, legalábbis látszólag, bezárul.
A tolmács, akitől Ronaldo és Guardiola is tanácsot kért
Amikor Bobby Robson a Barcelonához került, Mourinho tolmácsolta a sajtótájékoztatóit. A spanyol újságírók hamar kiszúrták, hogy Mourinho nem egyszerűen fordít: a válaszai hosszabbak, részletesebbek voltak, mint amit Robson angolul mondott. A legenda szerint Mourinho már ekkor belecsempészte a saját meglátásait, kiegészítéseit – Robson pedig bízott benne annyira, hogy ráhagyta.
Louis van Gaal mellett már nemcsak tolmács volt, hanem tényleges szakmai stábtag. Van Gaal állítólag rendszeresen megkérte, hogy készítsen elemzéseket és edzésterveket.

Fotó: Shaun Botterill/Allsport/Hulton Archive/Getty Images
Mourinho olyan alapos munkát végzett, hogy egyszer, amikor Van Gaal el volt tiltva, ő tarthatta a taktikai eligazítást a Barcelona első csapatának. Ekkor mutatta meg először, hogy képes karizmatikusan megszólítani sztárjátékosokat is.
A Barca öltözőben a játékosok már a kilencvenes évek közepén „Mister José”-ként emlegették, mert nem egyszerű fordítónak, hanem mini-edzőnek tekintették. Legendák szerint a brazil Ronaldo vagy Guardiola is gyakran fordult hozzá taktikai részletekkel, mert tudták: Mourinhónak mindig volt kész, szakmailag megalapozott válasza.
Európa meghódítása a Portóval
Ez a stábmunka jelentte az ugródeszkát, hiszen 2000-ben átvette a Benficát, ahol azonban csak rövid epizódszerep jutott neki. Ezek után az Uniao de Leiriánál építette tovább a hírnevét (2001-2002), majd innen hívta el a Porto 2002 januárjában, és itt állt össze először minden.
A magyar olvasók számára külön érdekesség, hogy Mourinho idején Buzsáky Ákos is lehetőséget kapott a Portóban: kezdőként játszott a Denizlispor elleni UEFA-kupa-mérkőzésen (2-2, 2003. február 27.), és pár nappal korábban a ligában is bemutatkozott. Buzsáky évekkel később is kiemelte, mennyire meghatározó volt számára ez az időszak: 2008-ban az Eurosportnak azt mondta, hogy José Mourinhót tartja a világ legjobb edzőjének. 2017-ben az Origónak, már edzőként így beszélt a portugálról: „Nagyon sokat tanultam Mourinhótól, akivel a Portónál dolgozhattam együtt. Még ma is rengeteg olyan dolgot használok, amit tőle láttam, sőt, az egyik motivációm éppen az, hogy egyszer szövetségi kapitányként kamatoztassam ezeket a tapasztalatokat”.

Forrás: AFP/Oli Scarff
A Porto ekkor építette fel azt a struktúrát, amellyel a nemzetközi porondon is áttörést ért el. A 2003-as UEFA-kupa-döntőben (Porto-Celtic 3-2, Sevilla) Mourinho terve az volt, hogy a belső védők (Carvalho, Jorge Costa) domináljanak a beadásoknál. Henrik Larsson kétszer is betalált, de Mourinho reagált: Deco mélyebbre húzódott, a Costinha-Maniche tengely jobban zárt, hogy a svéd ne kapjon teret a tizenhatos előtt. Elöl pedig a Porto gyors átmenetei döntöttek: Deco szervezett, Derlei kétszer is eredményes volt, majd a hosszabbításban az ő gólja hozta a trófeát.
Ez volt Mourinho első nemzetközi győzelme edzőként, és egy évvel később a Monaco elleni BL-döntőben (3-0, 2004) már ennek a rendszernek a kiforrottabb változatával lépett szintet.

Fotó: Alex Livesey/Getty Images / Alex Livesey/Getty Images
Első korszak a Chelsea-nél: hihetetlen aranyérem és botrányok
Az első londoni ciklusában sorban jöttek a címek és a defenzív rekordok: Mourinho rögtön az első idényében (2004-05) bajnok lett, a csapat 95 ponttal zárt, és mindössze 15 gólt kapott, ráadásul a Chelsea 50 év szünet után nyerte el a bajnoki aranyat.
Mourinho londoni belépője már önmagában kultikus pillanat lett, a bemutatkozó sajtótájékoztatón ugyanis így mutatta be magát: „Kérem, ne nevezzenek arrogánsnak! Bajnokok Ligája-győztes vagyok, és azt hiszem, különleges vagyok (Special One)”. Innentől a jelző ráragadt.

Fotó: CARL DE SOUZA / AFP / CARL DE SOUZA / AFP
De a sztori nem csak a trófeákról szólt. 2005 tavaszán, kétmeccses UEFA-eltiltása idején Mourinho maga mesélte el, hogyan tartott mégis csapatbeszédet a Bayern elleni BL-negyeddöntő előtt:
délben már az öltözőben volt, este pedig – az elmondása szerint – szennyestartó kosárban próbálták kicsempészni az UEFA-ellenőrök elől.
2007-ben Mourinho és Abramovics között elmérgesedett a viszony: a tulajdonos látványos, támadó futballt várt, Mourinho viszont pragmatikus stílust játszatott, ráadásul Sevcsenko csapatba építését sem akarta erőltetni. A gyengébb szezonkezdet mellett ez vezetett a szakításhoz.
2007-ben a távozás Mourinho számára pénzügyileg is komoly bevételt jelentett: a klub beszámolóiban szereplő számok szerint az első válás után nagyjából 23,1 millió fontot (akkori árfolyamon közel 11 milliárd forintot) kapott ő és a stábja végkielégítésként. A 2015-ös második menesztés újabb 8,3 millió fontot (mintegy 3,8 milliárd forintot) hozott.
Inter: BL-cím túlélőfocival
Milánóban (2008-2010) Mourinho pályafutásának egyik legnagyobb kihívása várt rá, és minden tudását be kellett vetnie. A csúcspont a 2010-es BL-elődöntő volt a Barcelona ellen: a visszavágón az Inter már az első félidőben emberhátrányba került, és így kellett kibekkelnie egy órát. A terv bevált: hiába nyert 1-0-ra a Barca, az Inter összesítésben döntőbe jutott.

Fotó: CHRISTOPHE SIMON / AFP / CHRISTOPHE SIMON / AFP
A Bayern München elleni madridi fináléban (2-0) ugyanez a kockázatminimalizáló szemlélet dominált. Az Inter tudatosan átengedte a kezdeményezést és a kritikus pillanatokban Diego Milito hidegvérű befejezései döntöttek.
Mourinho milánói korszaka így lett tankönyvi példa arra, hogyan lehet a taktikai fegyelemmel és a kockázat szigorú menedzselésével a világ legjobb csapatai ellen is győzni. Nem véletlen, hogy a triplázás – bajnokság, kupa, BL – az Inter történetének legfényesebb fejezete lett.
De természetesen itt sem kerülték el a balhék. Az Inter-Sampdoria bajnokin két gyors kiállítás után Mourinho a kispadon keresztbe tett csuklóval, a kamerákba nézve jelezte: „meg van kötve a kezünk”. A bilincsgesztus a fegyelmi bizottságnál kiverte a biztosítékot: három mérkőzésre eltiltották, és 40 ezer euróra megbüntették.
Madridi misszió: megtörni a Barcelona egyeduralmát!
A milánói triplázás után Madrid következett (2010-2013), ahol Mourinhót kifejezetten arra szerződtették, hogy megtörje a Guardiola-féle Barcelona dominanciáját. A feladat nem volt könnyű, de három szezon alatt így is maradandót alkotott: 2011-ben megnyerte a Király-kupát, 2012-ben a La Ligát – rekordnak számító 100 ponttal és 121 lőtt góllal –, 2012-ben pedig a spanyol Szuperkupát is begyűjtötte a csapattal. A Bajnokok Ligájában háromszor is elődöntőig jutott, de a várt áttörés, a 10. BL-trófea már nem jött össze.
A legemlékezetesebb jelenet a 2011-es Szuperkupa-döntőn történt, amikor Mourinho egy tömegverekedés közben az ellenfél edzője, Tito Vilanova szeméhez nyúlt. Ez esetért két Szuperkupa-meccsre tiltották el. Akkor nem mutatott megbánást, évekkel később viszont már elismerte, hogy túl messzire ment.

Fotó: DANI POZO / AFP
A másik hírhedt epizód a 2011-es BL-elődöntő után következett, amikor a 2-0-es hazai vereség után Mourinho nyíltan részrehajlással vádolta az európai szövetséget.
Az UEFA öt meccsre tiltotta el (részben felfüggesztve), és 50 ezer euróra büntette. Ez a kirohanás tette végleg emblematikussá az „UEFAlona” kifejezést, ami azóta is kíséri a korszak értékelését.
Érdekesség, hogy Mourinho a madridi évek alatt több rekordot is felállított: a Real nemcsak a 100 pontos csúcsot hozta, hanem idegenben 16 meccset megnyerve új ligarekordot állított fel, Cristiano Ronaldo pedig ebben a rendszerben érte el az első 40+ gólos idényét Spanyolországban. Az öltözőben azonban egyre nagyobb feszültségek alakultak ki: a Casillas–Ramos-tengely és a portugál edző viszonya megromlott. Végül 2013 nyarán Mourinho távozott.
Kékvérű és Vörös Ördög Mourinho
2013-ban, amikor visszatért a Chelsea-hez, Mourinho ironikusan már „The Happy One”-ként mutatkozott be, hozzátéve: „ott vagyok, ahol lenni akarok”. A második londoni ciklusban újra bajnoki címet nyert (2015), de a következő idényben összeomlott a csapat, az öltözői feszültségek és a gyenge eredmények miatt Abramovics ismét menesztette.

Fotó: IAN KINGTON / AFP
2016 nyarán a Manchester Unitedhez került, ahol már más arcát mutatta. Az első idényben három trófeát is nyert – Ligakupa, Community Shield, Európa-liga –, és az utóbbit kifejezetten nagyra tartotta, mert így minden európai sorozatban diadalmaskodott edzőként.
A bajnokságban viszont nem sikerült felérnie a csúcsra: a City dominált, Mourinho pedig egyre inkább a védekezésre építő futball miatt kapott kritikákat.
2017-ben a France Football-interjúban már a „Calm One” korszakról beszélt: „A győzelem már nem a Hold, a vereség már nem a pokol, a feladatom a nyugalom átadása”.
2018 decemberében, egy újabb eredményválság után a United is szakított vele. A klub a hivatalos adatok szerint 19,6 millió font végkielégítést fizetett ki Mourinho stábjának.

Trófea nélküli időszak a Spursnél, Budapesten robbant a biztosíték
2019 novemberében vette át a Tottenhamet, egyetlen céllal, hogy végre trófeát hozzon a klubnak. Az első hónapokban stabilizálta a csapatot, és eljutott az angol Ligakupa döntőjéig, ám a finálét már nélküle játszották: a klub 2021 áprilisában, alig hat nappal a döntő előtt menesztette. A szakítás mögött több ok állt: a játék képe sokak számára túlzottan defenzív volt, miközben a szurkolók és a vezetőség a Harry Kane–Szon Heung-min párosra épülő, támadóbb futballt vártak volna.
Mourinho 2021-ben vette át az AS Romát, és már a második idényében történelmet írt a fővárosi klubbal: 2022-ben megnyerte a frissen indított Konferencia-ligát. A portugál ezzel az első edző lett, aki mindegyik nagy UEFA-sorozatot (BL, EL/UEFA-kupa, KL) megnyerte.
Egy évvel később, 2023-ban Budapesten az Európa-liga döntőjében a Roma már nem ért révbe: hosszabbítás után tizenegyesekkel a Sevilla nyert.
A budapesti meccs utóélete is emlékezetes lett: Mourinho a játékvezetőt, Anthony Taylort szidalmazta, amiért az UEFA négy európai meccsre tiltotta el. A jelenet jól mutatta, hogy még a „Calm One” korszakában is ott lappangott benne a régi, lobbanékony Mourinho.
Az örök városban azonban örökre ott maradt a szíve, hiszen Mourinho körül Rómában tényleg kultusz épült. A 2022-es Konferencia-liga-győzelem után a város hangulatát úgy írták le, mint amikor Olaszország vb-t nyert 2006-ban.
Fenerbahçe: átszállójegy a Benficához
A török kitérő után – amelyet ő maga is „hibának” minősített – a Benfica hívta vissza. Pikáns csavar, hogy épp az a klub szerződtette, amelyik a BL-playoffban kiejtette a Fenerbahçét.

Fotó: Fabrizio Carabelli / NurPhoto via AFP / Fabrizio Carabelli / NurPhoto via AFP
A „Calm One”-korszakban kevesebb a zaj, de Mourinho mániája ugyanaz: a kockázat minimalizálása.
Kupakörnyezetben ez a megközelítés továbbra is versenyképes, de a bajnokságban biztosan domináns játékot várnak. Ezt a feszültséget kell most Lisszabonban feloldania.
És hogy mennyire csendesedett le a Special One? Azért még maradt benne bőven szufla, amit a legjobban bizonyít a bemutatkozó benficás győzelem előtti motivációs beszéde, amelyet a klub az Instagramon osztott meg: „Győzni a Benficában gyönyörű. A Benficában játszani kiba..ottul nehéz. Kikapni a Benficában kiba..ottul nehéz. Győzni a Benficában kiba..ottul szép… Sokat beszéltünk, most bemegyünk oda, és meg fogjuk ölni őket.”
A lefújás után aztán megismerhettük az edzőt, aki már nem a külső figyelemért harcol, hiszen amikor a sikerről kérdezték, mindössze ennyit mondott: „Jó volt, de semmi rendkívüli.”
- Még több cikk
























