Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Bejelentette visszavonulását a Barcelona korábbi futballistája. A 31 éves Samuel Umtiti a legnagyobb sikerét 2018-ban érte el, amikor világbajnoki címet nyert Oroszországban a francia labdarúgó-válogatottal.

Az Olympique Lyon akadémiáján nevelkedett Samuel Umtiti 2016-ban az FC Barcelonához igazolt és 133 mérkőzésen szerepelt a katalán csapatban, amellyel két spanyol bajnoki címet ünnepelhetett.

Samuel Umtiti 2018-ban világbajnokságot nyert a francia válogatottal
Samuel Umtiti 2018-ban világbajnokságot nyert a francia válogatottal
Fotó: FRANCK FIFE / AFP

Samuel Umtiti visszavonult

A 31-szeres francia válogatott futballista pályafutását krónikus térdporcproblémák hátráltatták, legutóbb hazájában, a Lille együttesében játszott.

Egy intenzív, hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel teli karrier után eljött a búcsú ideje. Mindent beleadtam, szenvedéllyel dolgoztam és nem bánok semmit 

– írta a közösségi médiaoldalain Umtiti hétfőn késő este. „Minden klubnak, elnöknek, edzőnek és játékosnak köszönöm, hogy velük dolgozhattam, megtiszteltetés volt” – idézte az MTI a világbajnok játékost.

Umtiti a francia válogatottban négy gólt szerzett, a 2018-as vb-n egyszer volt eredményes, amikor az elődöntőben az ő találatával 1-0-ra verte az együttes a belgákat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!