Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Liverpool két magyar futballistája exkluzív interjút a Spíler TV-nek. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos játékos összecsapásban vett részt, amely során olyan dolgok is kiderültek róluk, amik korábban nem kerültek a középpontba velük kapcsolatban.

Többek között szóba került Kerkez Milos liverpooli beilleszkedése, Szoboszlai Dominik apasága és persze a szombati, Everton elleni városi derbi.

A Liverpool két magyarja, Szoboszlai és Kerkez páros interjút adott
A Liverpool két magyarja, Szoboszlai és Kerkez páros interjút adott
Fotó: DARREN STAPLES / AFP

Szoboszlai és Kerkez a pályán kívül is jól megértik egymást

A Liverpool két magyar légiósának az volt a feladata, hogy egyesével húzniuk kellett az előttük lévő zsákból: mindenki kapott egyet, amelybe a rá jellemző tárgyak kerültek be –  írja a Magyar Nemzet.

Az energikus védekezés a legnagyobb erősségem, a lendületem, a szereléseim. Jól sikerült a beilleszkedésem, mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban alkalmazkodom a körülményekhez, a csapattársakhoz. Hálás vagyok a mesternek, hogy hisz bennem és ennyi játékperceket biztosít számomra. 

Szeretném meghálálni a bizalmat, azon leszek, hogy tovább fejlődjek" – árulta el Kerkez Milos.

„Minden meccs rendkívül nehéz a Premier League-ben, de persze egy bajnokaspiráns ellen játszani különösen az" – árulta el a védő az Arsenal ellen 1-0-ra megnyert meccsről. – Minden hétvégén kiváló szélsőkkel találkozom, de mindig készen kell állni, nem szabad megijedni a kihívástól. A világ egyik, ha nem a legjobb klubjában játszhatok, amire büszke vagyok. Mindent meg akarok tenni ezért a címerért, mindig ezt érzem, amikor felhúzom. A családomért is szeretnék jól teljesíteni, fejlődni."

Szoboszlai rögtön zrikával kezdett, mivel az idény során többször játszott már szélső védőt, adta magát a kérdés, hogy mennyit tanult ilyen téren Kerkeztől.

„Hát, abból semennyit" – válaszolta nevetne, majd komolyra fordította a szót. – Nem, teljesen más a kettőnk dolga, amit kérnek tőlünk. Én védőként is felcsúszom a középpályára, segítem a támadást, ő többnyire a védekezéssel foglalkozik."

A magyar válogatott csapatkapitányának zsákjából a varázspálca is előkerült, szóba pedig az Arsenal elleni gólja, valamint csettintős gólöröme.

Úgy gondolom, néha-néha van pár varázslatos megmozdulásom, innen jön. Remélem, ezt minél többször meg tudom még mutatni. A csettintős gólöröm nem jött sehonnan, csupán magamnak kitaláltam. Szép gól volt, párszor visszanéztem, de az már elmúlt, már a következő meccsekre koncentrálok, 

remélem, tudok még ilyen gólokat szerzeni. Szeretek ezekből a pillanatokból táplálkozni, de a jövőre gondolni. Mindig ilyen voltam, gyerekkoromban, karrierem során."

Szoboszlai hozzátette, bonyolult hónap van mögötte. Az első meccsen középpályán játszott, aztán jobbhátvédként. Ott segít ahol tud, ott játszik, ahova rakják. Kitért arra is, hogy Kerkez és Pécsi Ármin érkezésével immár három magyar futballistája van a Liverpoolnak.

„Örültem neki, mikor megtudtam, hogy többen leszünk magyarok az öltözőben, lehet, kicsit előbb is tudtam róla, mint bárki más. Jelenleg hárman vagyunk a keretben, csak a hollandok vannak többen. Jelen pillanatban úgy gondolom, a csúcson vagyunk olyan téren, hogy minden egyes csapattal pariban tudunk lenni. Szerintem ez azt mutatja, hogy a legjobbak közé tartozol. Milos emberileg fejlődött sokat, értelmesebb lett – nem megbántásként –, jobban érzi, mit miért kell csinálni, és mivel jár."

Szoboszlai az apaságról is beszélt 

Szoboszlai a nyáron édesapa lett, a kislánya az Arsenal elleni összecsapáson már ott volt az Anfielden, és ez a játékosnak is óriási erőt ad.

„Látni még nem látta, mert végigaludta az egész meccset, de jó volt, tudtam, hogy ott lesz, feltöltött energiával. Ez szerintem életem legnagyobb változása, s ez így is marad. Örülök, hogy hárman vagyunk most már, jelen pillanatban ennél többre nincs is szükségem."

Szoboszlai Dominik kislányának neve egyelőre titok.

Ha fiú lett volna, akkor nehezebb lett volna, ott nem volt nagyon egyezés a Borkával. De a kislány az egyszerűbben ment, három opció volt, aztán kettő, és végül megegyeztünk, hogy legyen az, ami most van

– nyilatkozta Szoboszlai. 

Kerkez az első városi derbijére készül a Liverpool színeiben, Szoboszlai viszont már többször is megízlelhette a semmivel sem összehasonlítható atmoszférát, amit ezek a találkozók teremtenek.

„Ez a meccs mindenben más. Itt nemcsak egy csapat ellen játszunk, hanem a csapat ellen. A mi szurkolóink az övék ellen, mindenki fut, amerre lát. A hangulat is nagyon jó, mindegy, hogy idegenben játszol, vagy otthon. Jó lesz, fel kell készülni rá" – zárta szavait Szoboszlai.

Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztató Liverpool a városi rivális Evertont fogadja az angol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának szombati nyitómérkőzésén 13.30-kor.

  • Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!