Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának első fordulójában a Liverpool egy fordulatos mérkőzésen 3-2-re legyőzte a spanyol Atlético Madridot az Anfielden. A találkozó egyik legjobbja Szoboszlai Dominik volt, aki ezúttal is fáradhatatlanul futballozott, nem mellesleg a 92. percben a Liverpool a magyar középpályás gólpasszának köszönhetően szerezte meg a három pontot. A mérkőzés után a Liverpool csapatával foglalkozó portálok is méltatták Szoboszlai játékát, egy helyen még ki is emelték, hogy ő a csapat méltatlanul elfeledett hőse.

Kerkez Milos ezúttal csak a kispadon kezdte a mérkőzést, Szoboszlai Dominik viszont ott volt a Liverpool kezdőcsapatában. A magyar válogatott csapatkapitánya ráadásul a jobbhátvéd Jeremie Frimpong csapatba kerülésével visszatérhetett a középpályájára a 100. Liverpool színeiben játszott mérkőzésén. 

Szoboszlai Dominik a pályán minden pontján feltűnt az Atlético Madrid elleni meccsen
Szoboszlai Dominik a pályán minden pontján feltűnt az Atlético Madrid elleni meccsen
Fotó: Oli Scarf/AFP

A Liverpool álomszerűen kezdte a meccset, hat perc elteltével már két góllal vezetett az Atlético Madrid ellen. Az angol csapatnak a folytatásban is megvoltak a helyzetei, de nem tudta növelni az előnyét, a spanyol gárda pedig Marcos Llorente semmiből szerzett góljával visszajött a meccsbe. 

Szoboszlai a Liverpool méltatlanul elfeledett hőse

A második félidőben a Liverpool dominált, Szoboszlai zseniálisan futballozott a középpályáján, azonban az angol csapat folyamatosan elszórakozta a helyzeteit, amit aztán Llorente egy újabb góllal büntetett a 81. percben. Ezt követően a Liverpool végigrohamozta a hajrát, sorjáztak a szélről belőtt labdák. Szoboszlai egy jobb oldali szöglet előtt még a labdát is megcsókolta, hogy szerencséje legyen. A magyar középpályásnak végül teljesült a vágya, ugyanis a 92. percben az ő tökéletes szögletére Virgil van Dijk berobbant, és 11 méterről védhetetlen gólt fejelt a kapu bal oldalába, ezzel a Liverpool győzelemmel kezdett a Bajnokok Ligájában. 

Szoboszlai Dominik ezúttal is a Liverpool egyik legjobb játékosa volt
Szoboszlai Dominik ezúttal is a Liverpool egyik legjobb játékosa volt
Fotó: Oli Scarf/AFP

A találkozó után a Liverpool csapatával foglalkozó portálok is méltatták Szoboszlai játékát. A Liverpool Echo 7-es osztályzatot adott Szoboszlainak, mellette pedig kiemelték, hogy Szoboszlai korán megadta az alaphangot azzal, hogy az Atlético középpályásait hibákra késztette, és rendszeresen előre tört. Hozzátették, hogy a szünet után a magyar játékos sokat takarított a középpályán, és a győztes gólt előkészítő szöglet is az ő nevéhez fűződik.

A This is Anfield 8-as osztályzattal jutalmazta Szoboszlait, kiemelték, hogy ő az este egyik méltatlanul elfeledett hőse. Ott volt mindenhol, minden pillanatban, ráadásul csodálatos gólpasszt adott Virgil van Dijk győztes góljához. Az értékelést azzal zárták, hogy Szoboszlai a Liverpool edzőjének egyik legmegbízhatóbb embere. 

A liverpool.com 6-os osztályzatot adott Szoboszlainak. Azt írták, hogy a magyar középpályás hozott néhány rossz döntést a kontratámadások során, de energiája ismét elengedhetetlen volt. Kiemelték, hogy korábban többször is jó teljesítménnyel járult hozzá a csapat eredményességéhez, de most is stabil teljesítmény nyújtott, néhány jó és néhány kevésbé jó megoldással. Érdekesség, hogy a 92. percben adott gólpasszáról említést sem tettek. 

A Liverpool rendesen bekezdett az Anfielden az Atlético ellen
A Kerkez helyén futballozó Andy Roberston gólt lőtt az Atlétcio ellen
Fotó: Oli Scarf/AFP

A 86. percben becserélt Kerkez Milos nem kapott osztályzatot, azonban a liverpool.com portál kiemelte, hogy a mérkőzés nagy nyertese a magyar balhátvéd helyén futballozó Andy Robertson volt, aki remekül teljesített, ezzel pedig megnőtt az esélye annak, hogy a hétvégi Everton elleni városi rangadón is a kezdőben kapjon helyet. 

Szoboszlairól is beszélt a Liverpool edzője

A Liverpool történelmi sikerrel kezdte a Premier League 2025/26-os szezonját. Arne Slot együttese a Premier League történetének első csapata lett, amely egymást követő négy mérkőzését is a 80. perc után szerzett góllal nyerte meg. Ehhez jött most hozzá a szerdai Atlético elleni találkozó, amit a 92. percben nyert meg az angol csapat. 

„Biztos vagyok benne, hogy nem lesz szükségünk minden egyes meccsen a hosszabbításra. Lesznek olyan mérkőzések, ahol hat perc után 2-0-ra vezetünk, és utána annyi helyzetet alakítunk ki, hogy megszerezzük a harmadik gólt, és akkor nem lesz szükségünk arra, hogy a mérkőzés végén harcoljuk ki a győzelmet. Valószínűleg lesznek olyan meccsek is, ahol az utolsó percekben gólt kellene szereznünk, de nem fog sikerülni. De azt biztosan állíthatom, hogy meg fogjuk próbálni. 

Ilyen a csapat mentalitása, de nem csak a mentalitásról van szó. Fontos, hogy milyen formában vagyunk, mennyire vagyunk felkészülve az elmúlt hetekben, hogy képesek legyünk még egyszer nyomást gyakorolni. És persze fontos a minőség is, mert Szoboszlai beadása és Virgil fejesgólja nem csak a mentalitásról vagy a formáról szól, hanem a minőségről is” 

mondta a mérkőzés után Arne Slot, aki mérkőzés napján ünnepelte 47. születésnapját. 

Arne Slot örülne, hogy jövőre is egy BL-játéknapra esne a születésnapja
Arne Slot örülne, hogy jövőre is egy BL-játéknapra esne a születésnapja
Fotó: Oli Scarf/AFP

A Liverpool edzőjét arról is kérdezték, miben kellene javulnia csapatának a folytatásban. 

Talán egy kicsit csalódott is vagyok, hogy az utolsó percben szereztük a gólt, mert így mindenhol ez lesz a főcím. Persze, nagyszerű dolog a hajrában győztes gólt szerezni, de jobban örültem volna, ha arról beszélnénk, hogy az első félidőben Florian Wirtz és Alexander Isak hogyan kombináltak, vagy hogy Jeremie Frimpong majdnem gólt szerzett. Vagy említhetném a második félidőben azt a remek támadást, amikor Dominik, Wirtz és Szalah összjátéka kapufával végződött. Számtalan remek támadást tudnék említeni, amiket vezettünk, de valószínűleg senki sem fog ezekről beszélni” 

– tette hozzá a Liverpool edzője, aki hangsúlyozta, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy csapata leadta a kétgólos előnyét, így hát van még mit javítani a csapatjátékon. 

A találkozó egyik hőse a Kerkez Milos helyére bekerült Andy Robertson volt, akin a második percben megpattant Mohamed Szalah szabadrúgása, így az eredményjelzőre a skót balhátvéd neve került fel. 

Andy Robertson góllal tért vissza a Liverpool kezdőjébe
Andy Robertson góllal tért vissza a Liverpool kezdőjébe
Fotó: Oli Scarf/AFP

„Vissza kell térnünk a kicsit egyszerűbb és könnyebb győzelmekhez. A másodedző hozzám fordult, amikor Virgil befejelte a győztes gólt, és azt mondta, hogy már túl öreg az ilyen késői győzelmekhez, szóval el sem tudom képzelni, hogy a szurkolók, hogy vannak ezzel” – mondta a skót játékos, akit a második percben „szerzett” góljáról is kérdeztek. 

Csak próbáltam a kapus látómezejébe kerülni, hogy ne láthassa a lövést. De igazán remek befejezés volt – ide nekem a Puskás-díjat!” 

– tette hozzá mosolyogva Andy Robertson. 

A Premier League-ben listavezető Liverpool legközelebb szombat délután lép pályára. Arne Slot együttese a városi rivális Evertont fogadja az Anfielden. 

A Liverpool-szurkolók már nagyon várták a svéd válogatott Alexander Isak debütálását
Diogo Jota emlékhelyét a madridiak is meglátogatták
Liverpoolban órási futball-láz volt az Atlético elleni BL-meccs előtt
A párizsi szurkolók bizakodva várták címvédő csapatuk Atalanta elleni meccsét
Marcus Thuram, az Inter francia csatára bűvöli a labdát a bemelegítésnél
Mojmir Chytil, a Slavia Praha védője összezuhant, miután a norvég Bodø/Glimt a hosszabbításban egyenlített Prágában
AFC Ajax Amsterdam trainerA Liverpool két kihagyott helyzetét megbüntette a futball, ugyanis a hosszabbítás harmadik percében szépíteni tudott az Atlético. Az olasz Giacomo Raspadori tört be jobbról a tizenhatoson belülre, lekészítette a labdát Marcos Llo
Szoboszlai Dominik a pályán minden pontján feltűnt az Atlético Madrid elleni meccsen
  • kapcsolódó cikkek:
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!