Az üzbég szövetség hétfőn közösségi oldalán jelentette be, hogy szerződtette az 52 éves szakembert, aki játékosként aranylabdás és világbajnok volt az olasz válogatottal, a 2006-os németországi tornán nyújtott teljesítményének köszönhetően a szezon végén kapta meg a France Football Aranylabda-díját.

Fotó: Franck Fife/AFP
Aranylabdás játékos az üzbég válogatottnál
Fabio Cannavaro azt a Timur Kapadzét váltotta a kispadon, aki januárban került a válogatott élére.
Az olasz szakember edző pályafutása egyelőre nem egy sikertörténet. Cannavaro dolgozott már Dubajban, Kínában és Szaúd-Arábiában is. Hazájában mindössze kétszer kapott lehetőséget, azonban a Benevento csapatától 17 mérkőzés után kirúgták, míg az az Udinese együttesénél mindössze hat találkozót élt meg a kispadon.
Cannavaro eddig egyszer, 2019-ben dolgozott szövetségi kapitányként, akkor két mérkőzésen a kínaiak kispadján ült. Legutóbb a horvát Dinamo Zagrebnél dolgozott, de onnan áprilisban menesztették 14 találkozó után.