Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz első kérdésem mi más lehetett volna a magyar válogatott kapushoz, hogy bő félhónapot követően teljesen rendbejött-e az izomszakadása: „Reméljük, szerencsére ma nem éreztem semmi problémát, reméljük, hogy holnap se fogok. Bár azért nem mondom, hogy a legideálisabb volt egy ilyen közelítő sérülés után ez a pálya, de szerencsére nem volt semmi probléma.” Dibusz Dénes ezután elemezte azt a hihetetlen bő nyolc percet, amely alatt a Fradi három gólt lőtt a Salzburgnak: „Pont beszélgettük az öltözőben, én nem nagyon emlékszem arra, hogy bármilyen mérkőzésen is ilyen rövid idő alatt háromszor sikerült volna betalálnunk, tényleg ott gyakorlatilag minden bejött, amikor odaértünk a hazaiak kapuja elé, akkor abból gólt szereztünk. Az első kettő egy nagyon szép beadás után érkezett, a harmadikról pedig pont mondtam Zachariassennek, hogy nyilván még nem volt itt, amikor a BL-be jutottunk, és a Töki (Tokmac – a szerk.) egy hasonló szituációból szerzett gólt, ott is egy ilyen felszabadítás volt, és azzal tudott begyalogolni a kapuig, úgyhogy ez is egy picit hasonló volt.”

Fotó: Mirkó István
Dibusz Dénes győzelemmel tért vissza a csapatba
A meccs után érdekes jelenetek voltak a pálya szélén, Dibuszt szinte teljesen levetkőztették a szurkolók, mindenkinek kellett egy ereklye a kapustól, amiről azt mondta Dibusz: „Volt pécsi csapattársaim, illetve barcsi csapattársam, voltak itt, ők kint élnek, dolgoznak Ausztriában, és megbeszéltük már az elmúlt hetekben, hogy jönnek a találkozóra. Nyilvánvalóan azért ilyenkor az ember sokkal könnyebben adja ki ezeket az ereklyéket, tényleg olyan barátoknak, akikkel nagyon régen találkozott újra, úgyhogy tényleg nagyon jó volt őket látni. És nagyon örülök neki, hogy úgy láthattak engem viszont, hogy örülhettek, és együtt ünnepelhettünk a mérkőzés végén.”
A teljes interjút a lenti videóban lehet megnézni.