Vágólapra másolva!
Rangadót rendeztek a labdarúgó NB I 9. fordulójában vasárnap délután. A címvédő Ferencváros az éllovas Paksot fogadta a Groupama Arénában, a mérkőzés előtti bevonulás pedig igazán különlegesre és emlékezetesre sikeredett.

A címvédő és az Európa-liga alapszkaszában is érdekelt Ferencváros a 9. fordulóban azt a Paksot fogadta, amely a közelmúltban többször megtréfálta. Bognár György együttese az utóbbi két Magyar Kupa-döntőt is megnyerte a Fradi ellen, ráadásul a rangadóra éllovasként utazhatott a Groupama Arénába.

Budapest, 2025. május 14.
Tóth Alex (b3), a Ferencváros és Windecker József, (b2) a Paks játékosa a labdarúgó MOL Magyar Kupa döntőjében játszott FTC - Paksi FC mérkőzésen a Puskás Arénában 2025. május 14-én.
MTI/Illyés Tibor
A Paks a Ferencváros otthonában játszott rangadót a 9. fordulóban
Fotó: Illyés Tibor / MTI Fotószerkesztõség

Gazdára vágyó kutyákkal vonultak be a Ferencváros és a Paks focistái

Szombaton az Állatok Világnapját tartották, ennek apropóján pedig a két csapat játékosai közül mindnyájan, sőt, még a játékveztetők is gazdára váró, ciki kutyusokkal vonultak be a pályára.

A Ferencvárosnál ez már évek óta hagyomány, így ezúttal is az aktuális ellenfelükkel karöltve az Állatokért Egyesület közreműködésével, az agár fajtamentés, valamint a Szent Ferenc Állatotthon által biztosított kutyákkal vonultak be a pályára.

Kapcsolódó cikkek

Javában zajlik a Fizz Liga!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idénye – immár Fizz Liga néven – már javában tart. A névváltás új korszakot hozott, de a kérdések a régiek: ki lesz a bajnok, ki harcolja ki a nemzetközi kupaindulást, és kik búcsúznak az élvonaltól? Vajon megőrzi fölényét a címvédő Ferencváros, vagy idén felborul a papírforma, és más csapat ünnepelhet majd? A fordulók izgalma garantált, a szurkolók pedig minden hétvégén újabb drámára és parázs meccsekre számíthatnak. A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá a bajnoki hajrát.

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!