Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 9. fordulójának rangadóján a Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott a Paks ellen a Groupama Arénában. A mérkőzés után a Fradi válogatott játékosa, Ötvös Bence nem akart a bíróval foglalkozi, a vendégek gólszerzője, Pető Milán pedig biztos volt abban, hogy csapata ki fog egyenlíteni.

A Fradi jobban kezdte a rangadót, de a 21. percben hátrányba került, ám a 100. FTC-meccsén pályára lépő Varga Barnabás hamar kiegyenlített. A második félidőben szinte végig egykapuzott Robbie Keane együttese, amely Alekszandar Pesics révén a hajrában vezetést szerzett, ám Windecker József 11-esből kiegyenlített, így az éllovas pontot tudott menteni a hosszabbításban.

Feszült végjátékot hozott a Fradi és a Paks rangadója
Feszült végjátékot hozott a Fradi és a Paks rangadója
Fotó: Hegedüs Róbert / MTI Fotószerkesztőség

A Paks focistája tudta, hogy kiegyenlítenek a Fradi ellen

A mérkőzés után Robbie Keane dühösen nyilatkozott, az ír szakember élesen bírálta a játékvezetőt, amiért 11-est ítélt az ellenfélnek az utolsó percekben. A Fradi válogatott játékosa, Ötvös Bence is csalódott volt, de a bíróval nem akart foglalkozni.

Ilyen mérkőzés után nem esik jól az embernek, hogy így megy el a győzelem, de nyilván nem az én dolgom, hogy a bíróval foglalkozzak. Az edző az öltözőben már kicsit nyugodtabb volt. Elmondta, hogy mindenki beletette a munkát a meccsbe, de ez most így alkult. 

Nyilván voltak külső tényezők is, amik befolyásolták a meccset. Frusztrálja az embert, amikor az egyik oldalon sárgát kapunk, a másik oldalon meg ugyanezért semmi, de ezzel nem tudunk mit csinálni sajnos” – mondta a Nemzeti Sportnak diplomatikusan Ötvös, aki ezen a nyáron éppen a Pakstól igazolt a Ferencvároshoz.

Budapest, 2025. október 5.
Kovácsik Ádám, a Paks kapusa véd a labdarúgó Fizz Liga 9. fordulójában, a Ferencvárosi TC – Paksi FC mérkőzésen a Groupama Arénában 2025. október 5-én.
MTI/Hegedüs Róbert
A Paks pontot tudott szerezni a Fradi ellen a Groupama Arénában
Fotó: Hegedüs Róbert / MTI Fotószerkesztőség

Az eső paksi gól szerzője, Pető Milán bízott a csapatában. és biztos volt benne, hogy pontot szereznek a bajnoki címvédő otthonában.

„A hét elején már megtudtuk, hogy nagyjából milyen kezdőcsapattal állunk majd fel a Ferencváros ellen, így én is úgy készültem végig, hogy végre kezdő csapatban leszek, és mindenképpen szerettem volna meghálálni a bizalmat. Ami a gólomat illeti, miután megláttam, hogy Dibusz már csak a gólvonal után tudott beleérni a lövésembe, nagyon örültem neki. 

A kispadról nézve a mérkőzést, bíztam a többiekben, és tudtam, hogy az egy gólos hátrányunk után ki fogunk egyenlíteni. Nagyon örülök az eredménynek. Úgy gondolom, a nyomást abszolút jól kezelte a csapat. 

Ebben a stadionban senkinek sem egyszerű játszani, pontot elhozni. Nekünk ez szerencsére már többször sikerült” – olvasható a klub honlapján, miként fogalmazott Pető Milán a meccs után.

Budapest, 2025. október 5.
A gólszerző Pető Milán (b2), a Paks játékosa a labdarúgó Fizz Liga 9. fordulójában a Ferencvárosi TC – Paksi FC mérkőzésen a Groupama Arénában 2025. október 5-én.
MTI/Hegedüs Róbert
Pető Milán szerzett vezetést a Fradi ellen 
Fotó: Hegedüs Róbert / MTI Fotószerkesztőség

A két csapat a Groupama Arénában 2018 augusztusa után játszott újra döntetlent, amellyel az éllovas paksiak továbbra is veretlenek a bajnokságban, összességében pedig május közepe, tizenegy forduló óta nem veszítettek NB I-es meccset.

  • Kapcsolódó cikkek

Javában zajlik a Fizz Liga!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idénye – immár Fizz Liga néven – már javában tart. A névváltás új korszakot hozott, de a kérdések a régiek: ki lesz a bajnok, ki harcolja ki a nemzetközi kupaindulást, és kik búcsúznak az élvonaltól? Vajon megőrzi fölényét a címvédő Ferencváros, vagy idén felborul a papírforma, és más csapat ünnepelhet majd? A fordulók izgalma garantált, a szurkolók pedig minden hétvégén újabb drámára és parázs meccsekre számíthatnak. A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá a bajnoki hajrát.

Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!