Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Fradi már másodszor kapott ki a bajnokságban, mindkét vereségét a Groupama Arénában szenvedte el, a A ZTE pedig sereghajtóként kezdte a mérkőzést, de győzelmével a tizedik helyre lépett előre, s így az Újpest a kiesést jelentő 11. pozícióba esett vissza.

Fotó: MTI/Origo
Csalódottak voltak a Fradi játékosai
Nem csoda, hogy a meccs után a Ferencváros Robbie Keane keményen üzent a csapatának, de a játékosok is átérzik, hogy ez a játék nem elfogadható a címvédőtől.
Hát, amit kitettünk a pályára, azt gondolom, hogy nem elég. Szégyenletes teljesítményt nyújtottunk, egy ilyen csütörtöki meccs után, amit az Európa-ligában játszottunk. Ez elfogadhatatlan, hogy itthon sorozatban bukjuk el a mérkőzéseket a bajnokságban
– jelentette ki a lefújást követően Ötvös Benve az M4Sportnak arra utalva, míg az Európa-ligában nagyon megy a csapatnak, öt hazai bajnokijukon összesen öt pontot gyűjtöttek.
„Az elején megvoltak a lehetőségeink, az első tíz percben talán volt három ziccerünk is, de kimaradtak sajnos, ami nyilván befolyásolta a meccs képét, de még egyszer mondom: amit hétről hétre nyújtunk a bajnokságban, az szégyenletes. Csak a szurkolóinkat sajnálom, hogy ezt nézniük kell, meg átélni” – tette hozzá.
A középpályás szerint sok területet adtak az ellenfélnek, pedig készültek rá, hogy a Zetének ügyes, mozgékony támadói vannak, „úgyhogy amíg hátul nem tudják rendezni a sorokat, addig nem fognak meccset nyerni”.
A zalaiak 1972 óta csupán az ötödik győzelmüket ünnepelhették a fővárosban a zöld-fehérek ellen.
Dibusz Dénes is érthetetlennek nevezte a Ferencváros teljesítményét.
„Ez egy nagyon váratlan teljesítmény volt. Érthetetlen, hogy három napon belül ennyire más arcát tudja mutatni egy csapat. Semmilyen lendület, semmilyen elképzelés, semmilyen éhség nem volt érezhető – fogalmazott Dibusz Dénes a vesztes bajnoki után. A magyar válogatott kapus szerint az első tizenöt percben le is zárhatták volna a találkozót, de nem tették, majd a hibáikat kihasználta az ellenfél. A második játékrész kapcsán elmonda, hogy gyakorlatilag azt csinált a ZTE, amit akart.
Én régen éreztem magam ennyire rosszul a pályán, mert az volt az érzése az embernek, hogy nincs meg az ellenszer erre a játékra. Ez egy nagyon csúnya és nagyon elgondolkodtató vereség
– zárta gondolatait Dibusz Dénes.
- Dibusz gondolatai:
Javában zajlik a Fizz Liga!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idénye – immár Fizz Liga néven – már javában tart. A névváltás új korszakot hozott, de a kérdések a régiek: ki lesz a bajnok, ki harcolja ki a nemzetközi kupaindulást, és kik búcsúznak az élvonaltól? Vajon megőrzi fölényét a címvédő Ferencváros, vagy idén felborul a papírforma, és más csapat ünnepelhet majd? A fordulók izgalma garantált, a szurkolók pedig minden hétvégén újabb drámára és parázs meccsekre számíthatnak. A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá a bajnoki hajrát.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!


