A Juventus csütörtökön hivatalos közleményben erősítette meg, hogy Maurizio Scanavino vezérigazgató a hivatali idejének lejártával november 7-én távozik posztjáról.

Fotó: ISABELLA BONOTTO / AFP
Scanavino-t 2023 januárjában nevezték ki a torinói együttes vezérigazgatójának, miután a teljes vezérkar, köztük a klub akkori elnöke, Andrea Agnelli és az alelnök, Pavel Nedved is lemondott. Az elmúlt hónapokban több olasz lap is arról számolt be, hogy a klub általános igazgatója, Damien Comolli veheti át Scanavino helyét, ám a klub ezt egyelőre nem erősítette meg.
„Három évvel ezelőtt rendkívül kritikus időszakban vettem át ezt a rangos pozíciót. A cél egyértelmű volt: elindulni egy olyan úton, amely a gazdasági fenntarthatóságon és a versenyképességen alapul. A nehézségek ellenére a tulajdonosok, az igazgatóság és a tehetséges kollégák segítségével számos kihívást leküzdöttünk.
Örökre szívembe zártam azokat az érzelemdús emlékeket, amiket a játékosokkal, edzőkkel, sportigazgatókkal és az egész csapattal együtt éltünk át. Feledhetetlen pillanatok voltak
– búcsúzott Scanavino, aki hozzátette, optimista a Juventus jövőjét illetően.
Vizsgálódik az UEFA a Juventus ellen
A klub háza táján azonban nem csak ez az egy bejelentés történt csütörtökön, ugyanis az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálatot indított a Juventus ellen a pénzügyi fair play (FFP) előírásainak esetéleges megsértése miatt. A vizsgálat a 2022/23-as szezontól kezdődő hároméves időszakra vonatkozik. A klub közlése szerint az vizsgálat eredménye 2026 tavaszán várható. Az előzetes hírek szerint a Juventus kisebb pénzbüntetéssel és lehetséges sportszakmai korlátozásokkal nézhet szembe, mint például az új játékosok európai kupákra történő regisztrációjának tilalma. A klub azonban nem számít súlyos következményekre, és úgy véli, hogy az esetleges szankciók nem befolyásolják jelentősen a csapat működését.
A Juventus hat fordulót követően az ötödik helyen áll az olasz labdarúgó-bajnokságban.