Fayza Lamari, Kylian Mbappé édesanyja alaposan felhívta magára és a fiára a figyelmet, miután a párizsi Demain le Sport rendezvényen döbbenetes őszinteséggel beszélt a világbajnok sztárfocistáról. A Real Madrid csatárának édesanyja a focista szexuális zaklatási ügyéről is beszélt, új megvilágításba helyezve a történteket.

Fotó: PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP
Kylian Mbappé édesanyja felfedte az igazságot
„Tavaly, amikor a dolgok nem mentek túl jól, beszélgettem vele.
Megkérdeztem, hogy nem szeretne-e barátnőt. Erre ő azt válaszolta: El tudsz képzelni egy nőt ebben a káoszban?
Néha csak azért körözött a Peugeot 206-osával az utakon, hogy lássa, milyen is a kinti világ. Már az utcán sem tud nyugodtan sétálni. Ez nagyon elszomorít” – árulta el Mbappé édesanyja, hogy a hírnév miatt milyen nehézségekkel kell megküzdenie a fiának nap mint nap.
Fayza Lamari arról is beszélt, milyen nehéz volt elviselni a svéd hatóságok által indított nyomozást, amelyben a francia sztár nemi erőszak gyanúja miatt került a hatóságok látókörébe. Bár Mbappéra semmit nem tudtak rábizonyítani és a nyomozást azóta le is zárták, az ügy óriási visszhangot kapott a nemzetközi médiában és besározta a játékos hírnevét.

Fotó: FRANCK FIFE / AFP
Bíztam Kylianban, de megkérdeztem tőle: Te tetted ezt? Erre ő azt válaszolta: Befejezted már a téveszméidet?
Ez volt az egyetlen utazás, amit nem mi szerveztünk...és megfizettük az árát” – tette hozzá Mbappé édesanyja, utalva arra, hogy a család általában mennyire kontrollálja a játékos magánéletét.
Lamari arról is beszélt, hogy a hírnév hogyan változtatta meg teljesen a fia életét a francia válogatott 2018-as világbajnoki győzelme után. „A világbajnokság alatt egyedül voltam otthon. Amikor láttam, ahogyan a Champs-Élysées-n sétál, tudtam, hogy gyakorlatilag elveszítettem őt. Justin Biebernek neveztem el, mert Bondyból egyenesen a Royal Monceau luxushotelbe mentünk. Úgy éreztem, mintha egy filmben lennék” – tette hozzá Mbappé édesanyja.

Fotó: tembah.net/
Tinédzserként debütált, és a világ egyik legbefolyásosabb sportolójává vált Kylian Mbappé, aki tulajdonképpen egész életét reflektorfényben élte. De ahogy édesanyja mondta, még a legnagyobb sztároknak is szükségük van egy helyre, ahol elmenekülhetnek a zajtól.
Kapcsolódó cikkek


