Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huLukaku többször panaszkodott arra, hogy a saját pályafutása miatt ritkán van alkalma megnézni, ahogy a fiai futballoznak, pedig az idősebbek fia, a hatéves Romeo Emmanuel már tagja az Anderlecht U7-es csapatának. A még júniusban, a Standard Liege akadémiáján rendezett utánpótlástornán Lukaku éppen régi ismerősével, a korábbi Standard-játékos Beni Badibangával beszélgetett, amikor egy szülő odalépett hozzá, hogy közös fotót kérjen. Lukaku udvariasan, de határozottan reagált: „Nem látod, hogy a barátaimmal beszélgetek? 15-16 éve nem találkoztam velük. Hadd dumáljak előbb velük, utána készítünk képet.”

Fotó: CIRO DE LUCA / NurPhoto
A csatár később valóban odaállt egy gyors szelfire, majd elindult az autójához. Ekkor azonban az érintett szülő újabb megjegyzést tett: „Ha nem akarsz mindenkivel fotózkodni, maradtál volna otthon.”
Ez volt az a pillanat, amikor Lukaku elmondása szerint „elszakadt nála a cérna”.
Tesó… levettem a sapkámat és egyből odamentem hozzá, gondolkodás nélkül. Meg akartam ütni. Rájöttem, hogy pont olyan forrófejű vagyok, mint az apám
– vallotta be a támadó.
A helyzetet végül más szülők és a Standard Liege rendezői csillapították, akik Lukakut is odébb terelték, mielőtt tettlegességig fajult volna a vita.
A felvétel Lukakut igazolja
A belga Sudpresse által megszerzett videófelvétel alapján a történtek valóban úgy zajlottak, ahogy Lukaku korábban elmesélte. A képsorokon látszik, amint a Napoli támadója odarohan az apukához, indulatos szavakat váltanak, majd a biztonságiak lépnek közbe. Egy szemtanú szerint Lukaku beszámolója hiteles: „Azt nem hallottam, mit mondtak egymásnak, de láttam, ahogy Lukaku odafutott, és sértegették egymást.”
Félelmetes test, jámbor lélek
Kész szerencse, hogy sikerült megfékezni Lukakut. A 32 éves belga középcsaptárnak félelmetes a testfelépítés: 191 centi magas, 85 kiló csupa izom, még a méretes hátvédek is tisztelik. Belegondolni is hátborzongató, micsoda erő lakozik benne, pláne, ha azt nem a futballpályán kell kamatoztatnia.
Ugyanakkor Lukaku valójában nyugodt, békés ember, aki a futball mellett intellektusával is kiemelkedik. Hét nyelven beszél, a futballvilág egyik legműveltebb játékosa:
- francia
- flamand
- angol
- portugál
- spanyol
- olasz
- és szuahéli nyelven is beszél.
Gyász és rehabilitáció a Napolinál
A napokban a sportvilág Lukaku tragédiájáról is hallhatott: 58 éves korában elhunyt az édesapja, Roger Lukaku, a korábbi kongói válogatott. A Napoli sztárja közösségi oldalán búcsúzott: „Az élet soha nem lesz ugyanolyan. Köszönöm, hogy mindent megtanítottál. Örökké hálás leszek.”
A pályafutását jelenleg sérülés hátráltatja: még az Olimpiakosz elleni felkészülési meccsen combizomszakadást szenvedett. A több európai sztárcsapatban – Chelsea, Manchester United, Inter – megfordult, 32 éves csatár 2024 óta a Napoli játékosa. A most zajló idényben azonban a sérülés miatt még nem léphetett pályára. A Napoli szurkolói abban bíznak, hogy a tavaszi idényre újra teljes értékű játékosként térhet vissza.