Sorra tűnnek el Európa futballszentélyei, legalábbis abban a formában, ahogy az elmúlt évtizedekben megismerhettük őket. Teljesen átalakult a Bernabéu-stadion, hamarosan újjászületik a Camp Nou, és csak idő kérdése, hogy meginduljanak a buldózerek az Old Trafford eltakarítására. Az olaszok is beállnak a sorba, és jövő év végére eltűnik a föld színéről az éppen 100 éves milánói óriás, a San Siro, avagy a Giuseppe Meazza Stadion. Az Inter és az AC Milan új közös otthona pedig talán újabb évszázadig szolgálja majd a város két klubját.
Évtizedes viták, összeveszések, kibékülések, külön utas partizánakciók, számítások és kavarások végén 2025 szeptemberének utolsó napjaiban végre megszületett a döntés: eltüntetik a Föld színéről a San Siro stadiont, hogy egy új, szupermodern, a 21. század minden igényét kielégítő létesítményt húzzanak fel a helyére. A hír egyszerre töltheti el szomorúsággal és örömmel a két milánói óriás, az AC Milan és az FC Internazionale rajongóit, akik most talán úgy érzik, hogy a San Siro lerombolásával véget ér az életük, de legbelül pontosan tudják, elkerülhetetlen volt ez a lépés.
Fotó: PIERO CRUCIATTI / ANADOLU
A San Siro ugyanis hiába 4 csillagos UEFA-stadion, valójában már szinte semmiben nem felel meg a kereskedelmi szempontú labdarúgás követelményeinek.
Száz éve szolgál két klubot
A Milánó San Siro városrészében álló, és a negyed nevét viselő létesítményt 1926. szeptember 19-én egy Inter–Milan (6-3) városi derbivel nyitották meg. Azt a meccset 35 ezren látták, és valójában az AC Milan volt a házigazda, hiszen 1935-ig a piros-feketék nevén volt a létesítmény, mielőtt a város tulajdonába került volna, ahogy ez a mai napig is van. Ekkor, 1935-ben került sor az első nagyobb átalakításra és bővítésre is, amit aztán húsz évvel később követett a következő átépítés.
Ekkor már hatalmas, 150 ezer néző befogadásáról szóló tervek voltak, amelyekből végül 100 ezer sem lett, de a maga 60 ezer ülő- és 25 ezres állóhelyével így is a kontinens egyik legnagyobb arénája lett a San Siro. Armando Ronca és Ferruccio Calzolari terveiből viszont megvalósultak a csigalépcső szerű rámpák, melyek a mai napig a San Siro jelképei, a meccsnapok optikai illúziója pedig állandó szórakozást jelent a szemlélődőknek.
A fent említett száz év, amúgy igazából csak 78, hiszen az Inter 1947-ben költözött át az Arena Civica nevű stadionból a San Siróba, a két klub tehát azóta osztozik a létesítményen. 1980-ban az Inter is keresztelőt tartott a San Siróban: a stadion felvette a kék-fekete klub kétszeres világbajnok (1934, 1938) legendájának, Giuseppe Meazzának a nevét. Az 1990-es olaszországi foci-vb-re a többi, már akkor is öreg stadionnal együtt a San Sirót is felújították, amely azóta egy évtizeddel ezelőtt esett át egy kisebb renováláson. Azaz lehet bármilyen patinás, lepattantságában is szép és legendás a létesítmény, ki kell mondani, hogy eljött az ideje a búcsúnak. Az összesen 10 BEK/BL-trófeával büszkélkedő két sztárcsapatnak új stadionra van szüksége.
Jobb lesz együtt
A két klub között nincs igazán gyilkos gyűlölet, legalábbis River–Boca, Zvezda–Partizan vagy Real–Atlético Madrid szintű biztosan nincs, hiszen lám milyen jól megfértek ennyi évtizeden egymás mellett. Azért a szeretet sem csapja ki a biztosítékot, volt bőven acsarkodás a vezetőségek között, Silvio Berlusconi és a Moratti família sem volt egyszerű eset. Így aztán volt olyan terv is, hogy elválnak az útjaik, a Milan a San Donato, míg az Inter a Rozzano negyedbe költözik, méghozzá saját ingatlanba.
Muszáj volt az új San Siro eljövetele
A labdarúgás, és főleg a játék köré épülő üzlet iszonyatos ütemben fejlődik, nagyon könnyű szinte ledolgozhatatlan lépéshátrányba kerülni. Nem véletlenül épít(ett) új stadiont az Arsenal, a Manchester City, a Tottenham, az Everton, az Atlético Madrid, a Real Madrid, a Barcelona, de még olyan kis klub, mint a Fulham is látványos 130 millió fontos (kb. 60 milliárd forint) beruházással emelte a stadion befogadóképességét és kényelmi funkcióit.
Új, 100 ezer nézőt befogadó stadiont fog építeni a Manchester United, pedig az Old Traffordnak is legalább olyan múltja van, mint a San Sirónak. A mai nézők, futballturisták már nem akarnak ázni-fázni, sorban állni, kényeztetésre vágynak – ezt pedig a mai San Siróban nem kapják meg. Ott „csak” hamisítatlan futballélményt kaphat, ami a szurkolóknak pont elég, de a tulajdonosi oldalon ennél azért többre vágynak.
Ahogy az UEFA is többre, illetve pont a fentebb megrajzolt focituristákra vágyik, nekik szervezi a nagy válogatott tornákat és a klubsorozatok, különösen a Bajnokok Ligája döntőjét. Elég csak arra gondolni, utóbbira hány jegyet kapnak a 70-80 ezres stadionokba a döntőbe jutó két csapat drukkerei. Milánó 2027-ben ötödik alkalommal rendezhetett volna BEK/BL-döntőt, de az UEFA inkább átadta a rendezési jogot a madridi Metropolitanónak, talán ezzel is felgyorsítva végre a San Siro körüli huzavona lezárását. A 2032-es, Törökországgal közösen rendezett Európa-bajnokságon így már biztosan egy új, szupermodern, a tervek szerint kb. 71 000 férőhelyes milánói stadion fogadja majd a drukkereket.
A tervek szerint 1,2 milliárd eurós projekt keretében nem csak egy új stadion épül a Manchester United stadionját is tervező Foster+Partner és az olasz Manica jóvoltából, de a stadion körüli lehangoló rozsdaövezet is teljesen megújul. A nyitott parkolóként üzemelő óriási betonplacc és a mindenféle holmikat a meccsre érkezőkre tukmáló afrikai árusok helyett egy modern bevásárló- és szórakoztató központ lesz a San Siro negyed közepe.
Külön bejárat, három öltöző
A – most már nevezzük így – régi San Siro a két főbérlőjével unikum volt a maga nemében. A San Sirónak három öltözője, két hazai és egy vendég van. Előbbiek közül az Interé a nagyobb, a Milané a barátságosabb. Az öltözők természetesen nem egymás mellett vannak, a játékoskijáróból egyik jobbra, másik balra nyílik. A milánói dóm tetején ragyogó Madonna szoborról elnevezett városi rangadón, a Derby della Madonninán minden esetben a sorsolás szerint éppen hazai pályán játszó csapat kap több jegyet, így a nap (idény) végére mindig kijön a matek.
BL-döntők, vb-meccsek és városi derbik
A San Siro a maga 100 éve alatt számtalan nagy meccsnek adott otthont. Rendeztek itt négy BEK/BL-döntőt, összesen 9 vb-meccset, három Inter–Milan BL-kieséses párharcot, 190 bajnoki derbit, és közel száz Derby d'Italiát, azaz Inter–Juve bajnoki rangadót.
BEK/BL-döntők a San Siróban:
- 1965: Inter–Benfica 1-0
- 1970: Feyenoord–Celtic 2-1
- 2001: Bayern München–Valencia 1-1 (11-esekkel 5-4)
- 2016: Real Madrid–Atlético Madrid 1-1 (11-esekkel 5-3)
Helenio Herrara rettegett-gyűlölt Intere itt járatta tökélyre a catenacciót, története során először és utoljára nyert a sorozatban a Feyenoord, amelyik első holland csapatként emelhette magasba a legrangosabb trófeát. Az egy évvel korábban a Real Madrid ellen elveszített BL-döntő után a San Siróban potyogtak újra Gaizka Mendieta és a Valencia-játékosok könnyei, és a milánói szentélyben bukta el fennállása harmadik BEK/BL-döntőjét az Atlético Madrid.
Az 1934-es világbajnokságon három meccset, köztük az egyik elődöntőt (Olaszország–Ausztria 1-0), míg az 1990-es tornán összesen hat mérkőzést játszottak a San Siróban. A későbbi győztes NSZK összesen ötször lépett itt pályára (csak az elődöntőt és a döntőt játszották Torinóban, illetve Rómában), de a legemlékezetesebb meccs éppen a hatodik volt, a torna nyitó mérkőzése, melyen Kamerun 1-0-ra legyőzte a Maradonával felálló címvédő Argentínát.
A Derby della Madonnina
Játszhattak itt akárhány vb-meccset, a szurkolók számára úgyis a milánói derbik a legfontosabb mérföldkövek a San Siro történelmében. Mint fentebb már írtuk, az elsőt 1926. szeptember 19-én, a stadion első hivatalos meccsén játszották, és az Inter nyerte 6-3-ra.
1949. novemberében játszották a valaha volt leggólgazdagabb milánói derbit: az Inter 6-5-re győzött. Pedig a Milan a legendás Gre-No-Li támadósorral, azaz a svéd Gunnar Gren, Gunnar Nordahl, Nils Liedholm hármassal már 4-1-re is vezetett. Az Inter azonban 4-4-nél Nyers István góljával egyenlített, majd a Milan újabb vezetése után megfordította a meccset.
1984. október 28-án lesújtott Attila: A Milan immár öt éve nem nyert derbit az Inter ellen, miközben kétszer is megjárta a Serie B-t. Silvio Berlusconi (és a pénze) sem érkezett még meg Milanellóban, a szurkolók szemét meg „idióta angolok”-kal szúrta ki a vezetőség. Az 1984-85-ös idény első derbijén aztán éppen az egyik idióta, az angol válogatott Mark Hateley fejelte azt a gólt, amivel hátrányból fordítva nyert 2-1-re a Milan. Hateley megkapta az Attila becenevet, mert, mint Isten ostor csapott le az Interre.
2001. májusa, amikor megsemmisült az Inter: Mindkét csapatnak borzasztó idénye volt, de az Internek sokkal borzasztóbb. A kék-feketék 51 ponttal zártak az ötödik, míg a piros-feketék 49-cel a hatodik helyen a Serie A-ban (a bajnok AS Roma 75 pontot gyűjtött...). A Milan viszont legalább azzal vigasztalódhatott, hogy egyik derbit sem veszítette el, sőt, a
második alkalommal vendégként nyert 6-0-ra, ami a legnagyobb arányú Milan-siker a Madonnina történelmében.
2005. április 12-én elkészült A FOTÓ: A két csapat a BL-negyeddöntő visszavágóján találkozott egymással. Az első meccset 2-0-ra nyerte a Milan. A visszavágó már eleve pokoli hangulatban indult, ami csak egyre rosszabb, előbb azért, mert Sevcsenko révén vezetést szerzett a Milan, majd Cambiasso gólját les miatt nem adta meg Markus Merk. Ekkor szabadult el végleg a pokol: az Inter-drukkerek petárdákat, rakétákat, fáklyákat és füstgyertyákat dobáltak a gyepre. Merk előbb tíz percre megállította a meccset, majd le is fújta. A Milan természetesen 3-0-val megkapta a mérkőzést, az Inter kapott egy kiadós büntetést, az ultrák pedig nyolc európai kupameccsre ki lettek tiltva a stadionból. De legalább elkészülhetett minden idők egyik leghíresebb futballfotója:
Kapcsolódó cikkek:
