Vágólapra másolva!
A válogatott szünet után felgyorsulnak az események a hazai NB I-ben. Az Újpest példának okáért hazai pályán fogadja a Ferencvárost a szezon első derbijén, ezzel kapcsolatban a lila-fehér klub akciót hirdetett a szurkolóknak, de nem várt hatása lett a kezdeményezésnek.

Az Újpest FC a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy idén is lehetőség van kedvezményes minibérletet vásárolni három egymást követő, hazai Fizz Liga-találkozóra, mégpedig a derbire, valamint az ETO FC és a ZTE FC elleni mérkőzésekre. A negyedik kerületi klub a szurkolók felé gyakorolt ezzel gesztust, azonban nem egészen azt a hatást érték el, amelyben jó eséllyel reménykedtek, ugyanis a Facebook-poszt alatt elszabadult a népharag a csapat gyenge teljesítménye miatt.

Az Újpest még mindig nem mászott ki a gödörből
Az Újpest még mindig nem mászott ki a gödörből
Fotó: VIG JOHANNA / Újpest FC

Az Újpest szurkolóinak elfogyott a türelme

A 20-szoros magyar bajnok legutóbb valami egészen gyötrelmes meccset játszott a Puskás Akadémia ellen, idegenben, a találkozó 0-0-val ért véget. Az Újpest ezzel kilenc fordulót követően mindössze 9 ponttal áll a tabella 8. helyén. 

A minibérlettel kapcsolatos poszt alatt érdemes a kommentek között nézelődni, finoman fogalmazva sem elégedettek a szurkolók a jelenlegi helyzettel. Szerda késő délután a legtöbb like-ot kapó hozzászólás például ez volt:

„Komolyan? Fizessünk azért, hogy a szemünk láttára gyalázzák meg a címerünk, klubunk történelmét és a város becsületét? Vonjátok le azoknak a szarháziaknak (tisztelet a pár kivételnek) a fizetéséből. Nem azonnal bajnokcsapatot vártunk, de legalább küzdeni akarást igen.”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!