A magyar válogatott az első fordulóban remekül játszott Írországban, két góllal is vezetett a dublini mérkőzésen, azonban a német Harm Osmers játékvezető kritikán aluli teljesítményének köszönhetően az ír csapat az utolsó pillanatban 2-2-re tudta menteni a mérkőzést. Ezt követően jött a Nemzetek Ligája-győztes portugálok elleni mérkőzés a Puskás Arénában, melyen Marco Rossi együttese rendkívül szervezett játékot mutatott be, de végül egy hajrában kapott elkerülhető góllal 3-2-re elveszítette a találkozót.

Fotó: Csudai Sándor
A mieink ugyan nyeretlenek maradtak az első két körben, de ettől nem csökkent az esélyük a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére, mert a favorit portugáloktól elszenvedett vereség kalkulálható volt, míg a dublini rajton játszott döntetlennel értékes pontot szereztek az egyik közvetlen rivális vendégeként.
Kötelező a győzelem a válogatottnak
Az elveszített pontok miatt a harmadik fordulóban már muszáj nyernie Marco Rossi csapatának, amely a sikerével éppen az örményektől venné át a második helyet és egyértelműen nyeregbe kerülne a pótselejtezőért folytatott küzdelemben. A döntetlennel ugyan realitás maradna a pótselejtező eléréséhez, de ahhoz a novemberi két meccset kellene százszázalékosan lehozni, azaz nyerni Jerevánban és hazai pályán Írország ellen, tehát nem maradna hibázási lehetőség. A meccs azért is sorsdöntő, mert az örmények budapesti sikerével nemcsak lépéshátrányba kerülne a magyar csapat, hanem egyszersmind már nem a saját kezében lenne a sorsa.
Rossi nem számíthat legveszélyesebb játékosaira
Marco Rossinak már csak eredménykényszer miatt sem jött jól, hogy nem számíthat két legveszélyesebb játékosára a támadószekcióban. A Ferencvárosban bombaformában futballozó Varga Barnabás reklamálásért kapott sárgát a portugálok elleni találkozón, amivel begyűjtötte második sárga lapját, ami automatikus eltiltást vont maga után.

Fotó: Csudai Sándor
Varga hiányában azzal sem lehet próbálkozni, hogy a hamis kilencesként bevethető Sallai Roland kerüljön előre, ugyanis a Galatasaray támadója kétmeccses eltiltást kapott a dublini kiállítása után, így legelöl nincs igazán jó megoldása a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezetőnek.
Varga Barnabás eltiltása után annak ellenére Tóth Barna szerepeltetése a legvalószínűbb, hogy a 198 centis paksi támadó nem nyújtott jó teljesítményt Dublinban, amikor becserélték az utolsó tíz percre, mert rendre elvesztette a párharcokat.

Fotó: Ladóczki Balázs
Ami viszont jó hír, hogy a szeptemberi összecsapásokat kisebb sérülés miatt kihagyó Schäfer András ismét bevethető, így vélhetően a csapatkapitány Szoboszlai Dominik visszatérhet a válogatottban megszokott helyére, vagyis nagy valószínűséggel a támadósorban fog futballozni, nem mélységi középpályásként.
Rossi még nem tudja, ki lesz a csatár
A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Marco Rossi elmondta, hogy a támadósorban még egyetlen kiadó hely van, így arra lehet következtetni, hogy az olasz-magyar szakember még nem döntött el, ki fogja pótolni az eltiltott Varga Barnabást.
Annyit elárulhatok, hogy egy támadópozícióval kapcsolatban még nem döntöttem. Így egy szabad hely még van a csapatban. A három legjobb támadónkból kettő hiányozni fog, Dominik azonban ott lesz a csapatban. Azonban ő nem klasszikus támadó, de olyan kvalitásokkal rendelkezik, hogy bármikor szerezhet gólt.
A múltban is előfordult már, hogy kiesett egy kulcsjátékosunk, ehhez hozzá kell szokni. 2023 őszén is Barna és Roli nélkül játszottunk a bolgárok ellen, mégis kiharcoltuk az Eb-részvétel lehetőségét azon a meccsen. Fontos, hogy a meccsen ne veszítsük el a fejünket. És a legfontosabb, hogy mindent bele kell adnunk, mert meg kell nyerünk ezt a mérkőzést” – mondta a csatárkérdésről a szövetségi kapitány.

Fotó: Polyák Attila
A találkozó előtt Rossi azt is kijelentette, hogy kötelező a győzelem, és hangsúlyozta, ha a játékosok betartják a megbeszélteket, akkor a magyar válogatott meg fogja nyerni a mérkőzést.
A srácok nagyon jól dolgoztak egész héten. Még van pár tisztázatlan kérdés, de ezeket a döntéseket ma még meg fogom hozni. Vannak a sorozatban olyan meccsek, amelyek nehézségeket okozhatnak. A korábbi meccsekkel már nem szabad foglalkoznunk, csak erre kell koncentrálnunk, mert kötelezően meg kell nyernünk. Úgy gondolom, ha mindent megteszünk, amit megbeszéltünk, akkor minden megfelelően alakul majd”
– mondta Rossi, aki a csoport második helyén álló örményekről elmondta, hogy van négy-öt olyan játékosuk, akik nagyon magas szinten vannak. Az olasz-magyar szakember hangsúlyozta, hogy felkészültek az örményekből és tudják, hogyan állíthatják meg őket.
Az örmények nem csak Szoboszlaitól tartanak
Az örmények ugyan a portugálok elleni ötgólos kudarccal kezdték a selejtezősorozatot az augusztusban kinevezett Jegise Melikjan szövetségi kapitány vezetésével, de utána az írek 2-1-es legyőzésével bebizonyították, hogy nem lehet félvállról venni a csapatukat, kiváltképpen annak fényében, hogy a sikerük teljesen megérdemelt volt, s így hármas versenyfutássá alakították a második helyért folytatott harcot.
Az örmény válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzés előtt azt mondta, a döntetlennel is elégedett lenne a Puskás Arénában.
„Nincs különbség, hogy Portugáliával, Írországgal vagy éppen most Magyarországgal játszunk, ugyanúgy jó eredményt akarunk elérni. Egyetlen célunk, hogy lépésről lépésre, meccsről meccsre fejlődjünk.
A magyar csapatot kielemeztük, nem csak Szoboszlai Dominikot, mivel nem csak ő tud problémát okozni az ellenfeleknek. Teljes mértékben tisztában vagyunk a magyarok erősségeivel és gyengeségeivel”
– mondta az MTI érdeklődésére Jegise Melikjan, aki hozzátette, mivel mindössze hét hete nevezték ki, így neki jóval nehezebb dolga van, mint a hét éve regnáló kollégájának, Marco Rossinak.

Fotó: Flaviu Buboi/NurPhoto via AFP
„Otthon meglepetést akartunk okozni az írek ellen, ez sikerült is, de most idegenben inkább az ellenfélre koncentrálunk, hogy minket ne lepjenek meg.
Vendégként nehéz lesz a helyzetünk, mert a szurkolók sokat dobnak a magyar csapat játékán, de hiszem, hogy ennek ellenére jó eredménnyel fogunk távozni. A döntetlen kiváló lenne idegenben egy erős rivális ellen”
– fogalmazta meg várakozásait a 46 éves szakvezető.
A magyar-örmény mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a telt házas Puskás Stadionban, a mérkőzés játékvezetője az angol Chris Kavanagh lesz.
A magyar válogatott várható összeállítása az Origo szerint: Tóth Balázs – Bolla Bendegúz, Szalai Attila, Willi Orbán, Kerkez Milos – Schäfer András, Callum Styles, Tóth Alex – Szoboszlai Domink, Nagy Zsolt – Tóth Barna.
A 12 csoportból az első helyezettek kijutnak az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő világbajnokságra, amelyen először szerepel majd 48 csapat. A második helyezettek a jövő márciusi pótselejtezőn küzdhetnek tovább a vb-részvételért.
- kapcsolódó cikkek:



