A dán labdarúgó-válogatott csütörtökön 6-0-ra legyőzte Fehéroroszországot a vb-selejtezőn. A C csoport meccsének a Zalaegerszeg stadionja adott otthont, miután a pályaválasztó a fehérorosz válogatott volt, de az orosz-ukrán háború miatt hazai pályán nem játszhat.

Fotó: BO AMSTRUP / Ritzau Scanpix
Vb-selejtező: a magyar kapufa majdnem kiszúrt a dánokkal
A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy az igazán érdekes dolog a bemelegítés során történt. A korábban a Leicester Cityvel Premier League-t nyerő Kasper Schmeichel kapus észrevette, hogy az egyik kapufa hosszabb, mint a másik. A szervezők gyorsan a kapuhoz siettek létrával, mérőszalaggal és kalapáccsal, és a kapusnak igaza volt, négy centivel „túlnyúlt" az egyik kapufa.
Aggodalom tört ki a pályán, hogy időbe elkezdődhet-e a mérkőzés, a dán TV2 tudósításában ezt írták: „kissé őrült helyzet van kibontakozóban a ZTE Arénában"
A meccs időben elkezdődött, a dánoknak megszakadniuk sem kellett, már a félidőben 4-0-ra vezettek, a szünet után még kettőt rúgott a skandináv válogatott. Schmeichel a lefújás után a kapufáról is beszélt.
– Amikor bementünk a pályára, mindannyian éreztük, hogy valami nincs rendben. Ez a kis eltérés, akár egy meccset is el tud dönteni, ezért fontos volt a kaput javítani – nyilatkozta a rutinos kapus, akinek eszébe jutott a 2018-as oroszországi világbajnokság, amikor a Peru elleni csoportmeccsen az egyik kapufa 20 centiméterrel magasabban volt, mint kellene.
„Nem ilyen körülményekhez szoktak a dán sztárok"
A dán sajtónak a kapufás sztori nem volt elég, még a zalaegerszegi öltözőben is talált hibát. A TV2 dán stábja egy külön videót gyártott arról, hogy túl kicsi a helyiség, nem ehhez szoktak a dán sztárok Európában – olvasható a videó leírása.
A négyfős C csoportban három lejátszott meccs után Dánia és Skócia van harcban az automatikus vb-kijutásért, hét-hét ponttal a csoport élén állnak holtversenyben. A két válogatott az utolsó körben Glasgow-ban játszhat ki-ki meccset, a csoport győztese kijut a vb-re, míg a másodiknak marad a pótselejtező.


