A magyar bajnoki címvédő Ferencváros a bolgár Ludogorec Razgradot fogadja csütörtök este az Európa Liga negyedik fordulójában. A zöld-fehérek 3 meccsen 7 pontot gyűjtve felülmúlták az eddigi várakozásokat: arra, hogy Robbie Keane csapata legalább 12 pontot szerez a főtáblán, korábban 2,03-as nyereményszorzóval is lehetett fogadni, jelenleg ez az odds 1,50.

Fotó: Csudai Sándor
A Ferencváros újabb sikerében a gólerős Varga Barnabásé lehet a főszerep
A Szerencsejáték Zrt. sportfogadási szakértői szerint a Fradi akár 14 pontot is gyűjthet a főtáblán: 1,80-as nyereményszorzót ér, hogy az FTC-nek sikerül elérnie ezt a határt, és az eddig beérkezett tippek azt mutatják, hogy a fogadók is bíznak ebben a kimenetelben.
Már a korábbi hazai EL-találkozón is egyértelműen a Ferencváros mellett tették le voksukat a sportfogadók – a Plzen elleni budapesti mérkőzésen a tippek 79 százaléka érkezett a zöld-fehérek sikerére, azonban ez az arány tovább nőtt az előző heti kiváló hazai teljesítmény és az EL-sikerek hatására: jelenleg a tippek 95 százaléka várja a Fradi sikerét, míg 56 százalék úgy gondolja, hogy legalább kétgólos hazai siker születik a Groupama Arénában.

Fotó: Szerencsejáték Zrt.
Ebben újfent kulcsszerepe lehet a remek formában lévő Varga Barnabásnak, aki az FTC színeiben minden pályára lépése alkalmával a kapuba talált a Plzen elleni EL-mérkőzés óta,
vagyis zsinórban hét klubmérkőzésen volt eredményes. Ha csak a nemzetközi kupameccseket tekintjük, akkor nyolc gólnál jár a válogatott csatár, ebből kettőt a Ludogorec Razgrad ellen szerzett a két csapat augusztusi BL-selejtezőjén, amikor 3-0-ra nyert hazai pályán a Fradi.
A csütörtöki találkozó kapcsán a nyereményszorzók és a fogadók szerint is ő a legesélyesebb arra, hogy a kapuba talál: 2,20-as oddsal fogadható, hogy legalább egy gólt szerez, de a fogadók akár az újabb duplázást is elképzelhetőnek tartják 5,25-ös nyereményszorzó mellett.

Fotó: Mirkó István
Az FTC remek teljesítményének hatására a továbbjutásra vonatkozó nyereményszorzók is változtak: a kezdeti 1,85-ös odds 1,65-re csökkent, míg arra, hogy a legjobb nyolc között végez a főtáblán a Ferencváros, 23-as odds helyett 6,00-s szorzóval lehet fogadni.
Meddig jut a Fradi?
A második számú európai labdarúgó kupasorozatban ismét izgalmas csaták várják a szurkolókat: ki jut el a kieséses szakaszig, és kik küzdhetnek majd az isztambuli döntőben a trófeáért? Az alapszakaszban már most parázs mérkőzések, fordulatok és meglepetések borzolják a kedélyeket, és minden játéknap újabb sztorikat hoz. Vajon a nagy múltú klubok dominálnak, vagy érkezik egy igazi fekete ló, amely végigrobog a sorozaton? A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá az Európa-liga estéket.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!