Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Fradi a Fenerbahce ellen elért 1-1-es döntetlen után továbbra is veretlen az Európa-ligában. A Fradi játékosai szerint rászolgáltak a döntetlenre, Dibusz Dénes szerint a bíró sípját sem lehetett hallani a stadionban.

„Nem nagyon hallottam, de amikor a játékvezető mutatott az öltöző felé, akkor egyértelműsödött, hogy lefújta a meccset. Az utolsó néhány perc, az már nem nagyon szólt a fociról. Nagyon sok kakaskodás, odamondogatás volt. A kis tüskék elhelyezéséről szólt az utolsó néhány perc, úgyhogy összességében örültem neki, hogy lefújta a játékvezető, mert azt gondolom, hogy mi elégedettek lehetünk ezzel az egy ponttal” – kezdte az értékelést az M4 Sportnak Dibusz Dénes, a Fradi kapusa.

A Fradi játékosai szerint megérdemelt volt az egy pont a Fenerbahce ellen
A Fradi játékosai szerint megérdemelt volt az egy pont a Fenerbahce ellen
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI Fotószerkesztõség

A Fradi az isztambuli pokolban sem ijedt meg, továbbra is veretlen az Európa-ligában

„Nagyon fegyelmezettek voltunk. Igazából azt kaptuk, amire készültünk. Szerencsére nem tudtak meglepni minket. Persze van olyan kvalitás bennük, hogy azért tudtak kialakítani helyzeteket és lövőhelyzeteket. Ha odakerültek, akkor bátran vállalkoztak és nem akarták az üres kapuig lejátszani a helyzeteket. Összességében nagyon jól helytálltunk és nagyon jól nézett ki szerintem az egész mérkőzés. Voltak nagyon jó periódusaink labdával is, volt két kapufánk, azt sajnálom, hogy igazából Barni gólja után nagyon gyorsan sikerült egyenlíteniük. A cserék után tudtak váltani és ott azért voltak nehezebb pillanatok. Volt egy kapufájuk is, de összességében azt leszámítva én azt gondolom, hogy nagyon jól zártunk, minden játékos megtette a magáét, megérdemelt az egy pont minimum” – tette hozzá Dibusz Dénes.

Az ellenfél edzője, Domenico Tedesco is nyilatkozott az M4-nek, összességében ő is igazságosnak érezte a döntetlent, és külön kiemelte Varga Barnabást, aki hihetetlen csatárnak nevezett, főleg a légipárbajokat illetően.

Később Varga Barnabás is nyilatkozott, aki szerint végül nem a Fener elleni meccs volt a legnehezebb az alapszakaszban.

„A Fenerbahce egy nagyon jó csapat, de azt gondolom, hogy ma nagyon stabilan játszott a csapat. Abszolút megérdemelt volt legalább ez az egy pont. Jól védekeztünk, nem hagytunk nekik sok lehetőséget, sőt, talán a nagyobb helyzeteink nekünk voltak, hiszen lőttünk két kapufát is. Nagyon jó taktikát dolgozott ki az edzői stáb. Jó helyeken tudtunk labdát szerezni, ebből támadásokat indítani, amiből meg is voltak a helyzeteink” – mondta Varga, aki elárulta azt is, hogy a pontrúgásokra is szoktak készülni, a szögletnél pedig szerencséje volt, mert a társak jól blokkoltak, így szinte üresen tudott fejelni.

„Az elmúlt másfél hét fényében, siker ez az egy pont, hiszen még mindig veretlenek vagyunk az Európa-ligában, de most már jó lenne a hazai porondon is elkezdeni nyerni a mérkőzéseket sorozatban. Úgyhogy most ez a következő cél” – zárta a mondandóját a Fradi csatára.

  • További cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!