November 14-én mutatták be Gulácsi Péter, Csendben a csúcsra című könyvet, amely a pályafutásának legnehezebb időszakát is kendőzetlen őszinteséggel tárja az olvasók elé. A bemutatón már az első percekben világossá vált: ez a könyv több mint sportkarrier-történet – egy emberi túlélés krónikája.

Fotó: Ulrik Pedersen/NurPhoto via AFP
„A lábam kellett megmenteniük” – felkavaró részlet a könyvből
A könyvbemutató egyik legmegrázóbb pillanataként Gulácsi egy olyan részt olvasott fel, amelyben a 2022-es bakteriális fertőzésről beszél – arról, amikor valós veszély volt, hogy elveszítheti a lábát.
„2022. december másodika… a harmadik műtétem. Keresztszalag-szakadásom volt, és azért kellett beavatkozni, hogy megmentsék a lábam. Csövek lógtak ki belőle, bakteriális fertőzés alakult ki, rémes állapotba kerültem. Újra kórházba kerültem. Nem hittem volna, hogy valaha még futballozom. Először a lábamat kellett megmenteniük – bele kellett nézniük a térdembe. A műtét négy órán át tartott. Három nappal később megismételték, hogy minden baktériumot eltávolítsanak.”
Az eset után hónapokig nem volt biztos, hogy egyáltalán megmarad-e a végtagja – nemhogy az, hogy később visszatér a focipályára. Mára azonban újra a Bundesliga egyik legjobb kapusa, a Lipcse meghatározó játékosa.
Gulácsi Pétert megismerni
A magyar válogatott korábbi kapusa szerint a traumatikus időszak indította el benne a könyv gondolatát: „A sérülésem alatt már gondoltam rá, hogy szeretnék valamit alkotni, amit majd a kisfiaimnak, később az unokáimnak is a kezébe tudok adni. Most olyan időszakban vagyok, amikor a pályán belüli és kívüli értékeket is meg tudom mutatni. Olyan lett a könyv, amilyen én vagyok.”
Galambos Dániel újságíró, a kötet társszerzője így emlékezett vissza: „A Képes Sporttal jártam kinn Angliában egy körúton, akkor még szinte csókolommal köszönt. Azóta is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. Nagyon őszinte akart lenni, meg akarta mutatni, mi történt vele.”
Hozzátette: a könyv tele van megható, olykor szórakoztató történetekkel, amelyekből a kapus valódi személyisége rajzolódik ki.
BVSC: mezítláb a földes pályán – innen indult minden
A könyv személyes hangú fejezeteiben Gulácsi a zuglói BVSC-pályán töltött gyerekkorát is felidézi. A földes pályákon tanulta meg a futball alapjait, sokszor mezítláb ment edzésre, előfordult, hogy elhagyta a kerékpárja kulcsát, mégis minden nap ott volt, mert a futball jelentette számára a világot. A nehézségek ellenére a család mindent megtett érte: édesanyja például plusz réteget varrt a felszerelésébe, hogy vetődéskor ne fájjon annyira a lába.
De egy liverpooli sztorit is megosztott:
Egyszer egy edzésen bebőröztem Gerrardot, utána a társai felheccelték, hogy mit csinált vele egy 18 éves fiatal?! Én pedig napokig nem győztem elnézést kérni, mert azt hittem, hogy le fog rúgni.
A bemutatón külön köszöntötték Lőw Zsoltot, Németh Krisztiánt és Juhász Rolandot, de más edzők és futballisták is személyes jelenlétükkel tisztelegtek az Európa-klasszissá érett kapus, Gulácsi Péter előtt.
Jótékony cél: egy mozgásjavító intézet támogatása
A kötet bevétele nem Gulácsié lesz: „A könyv bevételét jótékony célra fordítjuk, egy mozgásjavító intézet számára. El is látogattam oda, hogy belelássak a működésükbe. Minél több könyvet el tudunk adni, annál többet tudunk segíteni. A nővérem ott orvos, és az ő alapítványukat szeretnénk támogatni.”
- Még több cikk


