Vágólapra másolva!
Idegenben nyert 1-0-ra a Budapest Honvéd a labdarúgó NB II 12. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Soroksár ellen, ezzel átvette a vezetést a tabellán a Vasastól.

A Budapest Honvéd a hétközi, Debrecen elleni hosszabbításos Magyar Kupa-továbbjutás után három nappal sem lassított, és a 94. percben Csontos Dominik 15 méteres lövésével nyert egy jobb oldali szöglet után – adta hírül az MTI.

A Budapest Honvéd átvette a vezetést
A Budapest Honvéd átvette a vezetést
Fotó: Erdős Laszlo/Budapest Honvéd FC

Vezet a Honvéd, utolsó helyen a Budafok

A Magyar Kupában a nyolcaddöntőben érdekelt csákváriak hátrányba kerültek ugyan, de a második játékrészben – emberelőnyben – öt perc alatt fordítottak. A győzelmük azonban elmaradt, mert a házigazda egyenlített, így sorozatban hatodik bajnokiján is veretlen maradt.

A rendre az élmezőnyhöz tartozó Szeged-Csanád Grosics Akadémia az első félidőben két perc alatt megnyugtató előnyre tett szert a Budafok ellen, majd fordulás után is szerzett két gólt. Vereségével Mészöly Géza együttese a mezőny utolsó helyén áll.

A bajnokságot a 25 pontos Honvéd vezeti a 23 pontos Vasas előtt, 

amely hétfő este előzhet, amennyiben hazai pályán legyőzi a Videotont.

Merkantil Bank Liga NB II, 12. forduló:

Soroksár SC-Budapest Honvéd FC 0-1 (0-0)

FC Ajka-Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (0-2)

Tiszakécskei LC-Kecskeméti TE 2-1 (1-1)

Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Budafoki MTE 4-0 (2-0)

HR-Rent Kozármisleny - Aqvital FC Csákvár 2-2 (1-0)

BVSC-Zugló - Szentlőrinc 2-1 (0-1)

Karcagi SC-Békéscsaba 1912 Előre 4-2 (0-1)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!