Vágólapra másolva!
Továbbra is megállíthatatlan a világbajnok argentin sztár. Lionel Messi ismét tanári teljesítményt nyújtott: két gólt szerzett és két másik gólból is kivette a részét, ezzel 4–0-s győzelemre vezette az Inter Miamit a Nashville elleni, és így a csapat az MLS Keleti főcsoportjának elődöntőjébe jutott.

A 37 éves argentin klasszis, Lionel Messi gyakorlatilag egymaga döntötte el a párharc sorsát: az első félidőben kétszer is betalált, majd a másodikban két alkalommal is előkészített egy gólt Tadeo Allendének.

Lionel Messi továbbra is megállíthatatlan
Lionel Messi továbbra is megállíthatatlan 
Fotó: CHANDAN KHANNA / AFP

Lionel Messi varázsolt

Az argentin világbajnok 

már a 10. percben vezetéshez juttatta a Miamit, amikor négy Nashville-védő gyűrűjéből, 18 méterről lőtt pontosan a kapuba. A 39. percben ismét ő volt a főszereplő: Mateo Silvetti passzából üres kapura gurított, és duplázott.  

A 4–0-val záruló harmadik mérkőzés végül a floridai csapat továbbjutását jelentette – Messi pedig mind a párharc során a csapata mind a nyolc góljában szerepet játszott (ötöt szerzett, háromnál gólpasszt jegyzett).  

Szinte tökéletes mérkőzést játszottunk. Védekezésben, középpályán és támadásban is egyben volt a csapat 

– értékelt Javier Mascherano, az Inter Miami edzője.  

A következő ellenfél az FC Cincinnati lesz, amelyhez november 22-én vagy 23-án látogat az Inter Miami. A párharc már egymeccses rendszerben zajlik. Az idény korábbi szakaszában Cincinnati egy győzelmet (3–0) és egy döntetlent (0–0) ért el a Miami ellen – Messi csak az első találkozón játszott.  

Tudjuk, hogy Cincinnatiben nem lesz könnyű dolgunk. De ez a csapat most hisz magában 

– mondta Jordi Alba, aki a playoff után befejezi pályafutását, és épp a mostani találkozón ünnepelte 100. Miami-meccsét.  

Messi továbbra is az újabb MVP-címre. Már bezsebelte a gólkirályi címet, valamint meghosszabbította szerződését 2028-ig, így minden adott, hogy a liga történetének legfényesebb korszakát írja tovább.  

Ez az első alkalom, hogy az Inter Miami eljutott a konferencia-elődöntőig az MLS-ben. Tavaly a csapat már a rájátszás első körében kiesett.

Gazdagék kiestek

Gazdag Dániel csapata, a Columbus Crew 2-1-re kikapott a Cincinnati otthonában, így elveszítette az egyik fél második sikeréig tartó párharcot és kiesett.

A Columbus az első meccsen 1-0-ra kikapott, majd hétfőn hazai pályán egy 4-0-s sikerrel egyenlített. A mindent eldöntő harmadik összecsapáson ugyanakkor a sorozat honlapja alapján hiába szerzett vezetést a 63. percben, a vendéglátók fordítottak és nyertek, ezzel továbbjutottak a főcsoport-elődöntőbe. A magyar válogatott Gazdag a 90. percben, csereként lépett pályára, de már nem tudott segíteni együttesén.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!