A nemzeti együttes csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a szezonban immár negyedszer érdemelte ki ezt az elismerést.

Fotó: RALF IBING / firo Sportphoto
Ismét Szoboszlai Dominik volt a legjobb
Ráadásul ezúttal úgy, hogy
csapata egyik góljának sem volt tevékeny részese. Egy gólpasszt ugyan adott, de Szoboszlai mesteri beadása után a francia Hugo Ekitike fejeséből született találatot les miatt érvénytelenítették.
Ennek ellenére a 25 éves középpályás kiemelkedő teljesítményt nyújtott az Aston Villa ellen, ugyanis
valamennyi csele és szerelési kísérlete sikeres volt, ennek köszönhetően öt labdaszerzés, három párharc megnyerése, három lövés és három helyzet kialakítása fűződött a nevéhez.
A Premier League-ben címvédőként harmadik helyen álló Liverpool másik két magyar futballistája, Kerkez Milos és a kapus Pécsi Ármin a kispadról nézte végig a találkozót, utóbbit először nevezték a meccskeretbe.
Premier League – ahol senki sincs biztonságban!
A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a bajnok Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a legnagyobb sztárok között küzd hétről hétre a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!



